A Kisebbségi JI pályázata tanulmány írására

Felvidék Hazai

A Kisebbségi Jogvédő Intézet tanulmánypályázatot hirdet külhoni és magyarországi egyetemi hallgatóknak (jogász, politológus, más társadalomtudományi szak), fiatal kutatóknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő fiataloknak az alábbiak szerint.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet e pályázat kiírásával ösztönzi a kezdő jogászok, valamint a kisebbségvédelem területén tevékenykedő pályakezdők kisebbségvédelemben történő elméleti elmélyedését.

A pályázat célja, hogy a pályázók újabb ismereteket szerezzenek a kisebbségvédelem terén, és bővítsék ezen területen megszerzett tudásukat.

Pályázni elsősorban a külhoni magyarsággal, valamint Európa hagyományos nemzeti közösségeivel kapcsolatos jogi, illetve társadalomtudományi elemzéssel lehet. Az írásnak meg kell felelnie a tudományos tanulmányoktól elvárható érvelő okfejtésnek, tartalmaznia kell módszertani bevezetőt, a kutatás eredményeinek tárgyalását, és összegzését.

E pályázatban részt vehet bármely olyan PhD hallgató, illetve posztdoktori kutató, aki valamely magyarországi, vagy Magyarországgal határos ország felsőoktatási intézményében (egyetem, főiskola), kutatóintézetében, agytrösztjében, civil szervezetében tevékenykedik.

A témák között találhatóak aktuális feldolgozandó témakörök, valamint kisebbségi nyelvhasználat; kisebbségvédelem a nemzetközi és uniós szervezetek előtt; a kisebbségvédelem gazdasági dimenziója.

A témakörök teljes listája ITT tekinthető meg.

A pályázat beküldésének módja: A pályázatokat doc, vagy docx formátumban, elektronikus levélben kérik benyújtani a címre.

A pályázat benyújtásának határideje2022. május 22, 17:00 óráig. A beérkezett pályázatok díjazásáról a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriumának tagjai május 22-e után 15 munkanapon belül hozzák meg döntésüket, a pályamunkákban feldolgozott témák újszerűsége és tudományos hozzáadott értéke alapján.

A nyertes pályázókkal a Kisebbségi Jogvédő Intézet szerződést köt az elkészített pályamű díjazása céljából.

További részletek a Pályázati rovatunkban olvashatnak ITT. 

(Felvidék.ma)