A galántai csapat 3. lett a Határtalanulon

Felvidék Pályázati eredmények

Harmadik lett a galántai Kodály Zoltán Gimnázium csapata a Határtalanul középiskolai vetélkedőn

Kép: YouTube

Ahogy arról beszámoltunk, 2021. június 30-án 14 órakor nagyszabású virtuális gálával zárult a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2020/21 középiskolai vetélkedősorozata, amelyen összesen több mint 112 ezer külhoni és anyaországi diák vett részt. A nagydöntőbe 22 osztály jutott be a Kárpát-medence iskoláiból.

A döntőn részt vett Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára is. Az MTI-nek Potápi Árpád János óriási nemzetpolitikai eredménynek nevezte, hogy a vetélkedősorozat révén a Kárpát-medencei fiatalok a koronavírus-járvány idején is együtt lehettek virtuálisan.

Hozzátette: a rengeteg résztvevő igazolja, hogy az új generációban is van igény a Kárpát-medencei magyar kultúra, történelem és néprajz megismerésére, a hagyományok továbbörökítésére.

A szerdai nagydöntőbe jutott osztályok három fordulóban mérték össze tudásukat, és a zsűri elbírálta a korábban beküldött filmjeiket is. Ezeknél elsősorban a kreativitást értékelték, valamint azt, hogy mennyire tudták átadni az összetartozás érzését.

A legjobban szereplő osztály egymillió forint pénzjutalmat kapott, de a fődíjon kívül több mint ezer díjat és ajándékot osztott ki az államtitkárság a legügyesebb versenyzők között, és a felkészítő tanárokat is díjazták. A dobogósok 300-300 ezer forinttal lettek gazdagabbak.

A Határtalanul középiskolai vetélkedő harmadik helyén végül a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Kowalsky Brothers and Sisters nevű csapata végzett – olvasható a Határtalanul honlapján.

(LB/Felvidék.ma/Facebook/YouTube)