Zentai Fogyasztóvédelmi Központ

Zenta Hírek

A fogyasztók védelme és a lakosság tudatos fogyasztóvá való nevelése megalakulása óta kiemelt célkitűzése a Zentai Fogyasztóvédelmi Központnak, amely ma tartotta meg rendes évi közgyűlését. A zentai Alkotóházban megtartott összejövetelen elfogadták az elnöki beszámolót, a pénzügyi jelentést és az idei évre vonatkozó munkatervet, valamint módosították a szervezet alapszabályát is.

A Zentai Fogyasztóvédelmi Központ munkájának eredményességét jól jelzi, hogy 2015-ben csaknem 200 regisztrált esetük volt, de emellett számos telefonos megkeresés során is igyekeztek segíteni a lakosságnak jogai érvényesítésében. A leggyakoribbak a távfűtés-szolgáltatással, a műszaki cikkekkel, a mobiltelefon-szolgáltatásokkal, valamint a különféle termékbemutatókkal kapcsolatos megkeresések voltak, a ruházati cikkekkel kapcsolatosak viszont csökkenő tendenciát mutattak az előző évekhez képest, magyarázta Király István, a Zentai Fogyasztóvédelmi Központ elnöke, aki az alapszabály módosításával kapcsolatban kifejtette, minderre egyrészt a szervezet székhelyének változása miatt volt szükség, ugyanis azt szerették volna, ha hivatalosan is az abban az irodában lenne bejegyezve a központ, ahol az ügyfeleket fogadják, másrészt azért, mert a jövőben olyan jellegű tevékenységre is szeretnék kiterjeszteni a munkájukat, amely lehetővé teszi számunkra, hogy tanácsadással és jogvédéssel, illetve közvetítéssel is foglalkozzanak, ugyanis az új fogyasztóvédelmi törvényben foglaltak értelmében a közvállalatok kötelesek megalakítani a panaszügyi bizottságokat, amelyekbe a törvény szerint a fogyasztóvédelmi egyesületeknek kültagokat kell delegálniuk, akik védik a fogyasztók érdekeit.

A Zentai Fogyasztóvédelmi Központ 2016-ban is sokrétű tevékenységet tervez kifejteni a fogyasztók védelme érdekében, emelte ki Király István, aki elmondta, a legfontosabb feladatuk ezentúl is az ügyfélszolgálat működtetés és az ügyfelek fogadása lesz, de kiemelt helyet foglal el a feladataik között a középiskolás fiatalok fogyasztóvédelmi versenyének a továbbvitele is, amelyet idén immár negyedik alkalommal szerveznek meg, valamint a Zentai Fogyasztóvédelmi Egyesület fennállásának tízéves jubileuma alkalmából szervezendő nagyszabású ünnepi ülés és rendezvénysorozat lebonyolítása is, amelyre a tervek szerint november 23-án kerül majd sor.

 

Forrás: VajdaságMa