Zenés vígjáték – a Csíki Játékszín

Csíkszereda Kiemelt cikk

Tisztelt ház – zenés vígjátékot mutat be a Csíki Játékszín

Készülnek a díszletek, a jelmezkészítő műhelyben a jelmezek, a zenekar – esetenként az igazgató irodájában – próbál intenzíven, a kamarateremben zajlanak a korrepetíciók, a színpadon a tánc- és jelenetek próbái: a Tisztelt ház című zenés vígjáték bemutatására készül a Csíki Játékszín társulata.

Ritkán játszott zenés vígjáték premierjét tartják december 16-án Csíkszeredában. A Hacsek és Sajó írójának, Vadnay Lászlónak és szerzőtársainak, Békeffi Istvánnak, valamint Márkus Alfrédnak a tollából származó történet a huszadik század első felében játszódik.

„A politika az életünknek egy erős szervező princípiuma, ennél egy erősebb van, a szerelem. Ez a kettő találkozik a történetben” – mutatott rá Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója a szerdán tartott sajtótájékoztatón.

A darab műsorra tűzését az előadás rendezője, Lendvai Zoltán ajánlotta a csíki teátrumnak. „Ezek a szerzők, mint Vadnay is, ontották magukból a darabokat, egy részük nagyon felkapott lett, a másik fele feledésbe merült. A főiskolán egy szekrény alján voltak a Színházi Élet hetilap húszas-harmincas évekbeli számai, amelyekben amellett, hogy ki mit hord, kit kivel láttak, a bemutatók szövegkönyveit is közölték, és ezek között találtam meg ezt a darabot” – avatott be Lendvai.

Halmi Vera az erkölcs nevében felszólaló Takács képviselőt az Országházban nyilvánosan megvádolja liliomtiprással. Takács tisztázni szeretné magát, így kerülnek újra és újra lencsevégre együtt, mert a sajtó a nyomukban jár, hogy az olvasók elé tárhassa a „románc” folytatását. De kinek lehet hinni 1934-ben? Egy magát kompromittáltnak valló lánynak? Egy magát ártatlannak mondó politikusnak? A magát függetlennek tartó sajtónak? És különben is, hogyan kerülnek a szerelmi botrány szereplői egyszer csak Pestről a tengerpartra? – áll az előadás ajánlójában. A rendező szerint maga az út érdekes, hogy hogyan lesz, vagy lesz-e egy furcsán kezdődő kapcsolatból szerelem.

Az előadás koreográfusa Bóbis László, díszlet-jelmeztervezője Kelemen Kata, zenei vezetője Bene Zoltán. A betétdalok dalszövegírói: Harmath Imre, Harsányi Zsolt, Kellér Dezső, Szilágyi László.
A bemutató a Bánk bán bérleteseket várják a színházba, december 18-án a Prospero bérlet érvényes, jegyek a fennmaradó helyek függvényében vásárolhatók. Az élőzenés előadás bérletszünetben december 30-án, a színházi óévbúcsúztatás ünnepi alkalmával is megtekinthető.

Forrás: szekelyhon.ro