Zenés advent a Vox Camerataval

dunaszerdahelyi.sk Dunaszerdahely Kiemelt cikk

ZENÉS ADVENT A VOX CAMERATA-VAL

2016-12-15-vox_camerata_046-kell

A Vidékfejlesztési Szakközépiskola színháztermében tartotta karácsonyi koncertjét a Vox Camerata kórus.

Nagy Tibor bevezetőjében elmondta, ez az ünnepi koncert az advent és a karácsonyvárás jegyében zajlik, azért, hogy még szebbé tegye ezt a meghitt időszakot. Köszöntötte a jelenlévő zenekedvelőket, Dunaszerdahely város alpolgármestereit: A. Szabó Lászlót és Horváth Zoltánt, Karaffa Attilát, Dunaszerdahely Város Nemzetközi Kapcsolatok és Kulturális Bizottsága elnökét, valamint Huszár Lászlót, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatóját.
A koncert során több csokrot hallhattuk, magyar, szlovák, francia, angol nyelven csendültek fel énekek a Vox Camerata-tól. Az utolsó zenei blokkban Horváth Zsuzsanna kísérte fuvolán a kórust. A műsort színesítette a Kodály Zoltán Alapiskola alsó tagozatos tanulóiból az idén szeptemberben megalakult énekkar fellépése is, akik vezetőjükkel, Zöld Ágnessel, majd Mucska Hajnalkával is énekeltek közösen. A koncert zárásaként pedig Zöld Ágnes és Gaál Tamás duettjét hallhattuk, akik Leonard Cohen – Hallelujah című világhírű slágerét énekelték, a Vox Camerata és a Kodály Zoltán Alapiskola énekkara kíséretében.
Forrás: dunaszerdahelyi.sk