XIV. Vajdasági Szabadegyetem

Kishegyes Hírek

Az idei 110 résztvevő között magyarországi, szerbiai, horvátországi, kárpátaljai és felvidéki fiatalok is voltak. A kishegyesi Kátai-tanyán politikusok, elismert szakemberek, sikeres vállalkozók, közéleti személyiségek tartottak előadásokat, illetve vettek rész a kerekasztal-beszélgetéseken.

VIFO

A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) a szervezője, a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) pedig a társszervezője a XIV. Vajdasági Szabadegyetemnek. Csoportokat alkotva a fiatalok egész héten egy-egy képzeletbeli start-up vállalkozás elindításán dolgoztak, az eredményt pedig végül szakember értékelte. Csikós Tibor, a VIFÓ elnöke szerint sikeres volt a rendezvény. Az újítások nyomán a résztvevőknek több volt a szabadideje, a csapatjátékokon keresztül pedig a fiatalok jobban fel tudtak szabadulni. Sóti Attila, VaMaDiSz elnöke elmondta, hogy a rendezvény központi témája a vállalkozásindítás és a vállalkozásfejlesztés volt. A résztevők között olyan kapcsolati tőkék alakultak ki ez alatt a néhány nap alatt, amelyek gyümölcsözőek lehetnek majd a jövőben is.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára már a megnyitón hangsúlyozta, hogy a magyarság demográfiai helyzete az egyik legfontosabb probléma az egész Kárpát-medencében, a nemzetpolitika célja pedig a magyarságot a szülőföldjén megtartani. A kormány erőfeszítéseinek vannak eredményei, de a helyben való boldogulást gazdasági eszközökkel is támogatni kell. Meghirdették a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program pályázatait. Július 15-éig várják jelentkezéseket az 525 millió forintos keretre. Arra biztatta a fiatalokat – akik között olyan is volt, akiknek már saját vállalkozása is van -, hogy pályázzanak.

Simon Vilmos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense, Tonk Emil üzleti szaktanácsadó, Fenyő Iván színész, Ződi Ildikó, a Szabadkai Üzleti Inkubátor Igazgatója, Zsemberi János, Brindza Lajos, Vastag Tibor, Rác Tamás és Guci Dávid vállalkozók, Pongrácz Máté agrárszakember, Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője tartott előadást. A Példakép Alapítvány sikeres fiatal vállalkozói is tanácsokkal látták el a Szabadegyetem résztvevőit. Jerasz Anikó, Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Veres Márton, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöki megbízottja, Orosz Gábor, az ELTE Kollégiumi HÖK leköszönő elnöke is vendégei voltak a rendezvénynek. Egy kerekasztal-beszélgetés keretében többi között a diákszervezetek szerepeiről és feladatairól is beszéltek.

Gulyás Gergely, a magyar Országgyűlés törvényalkotásáért felelős alelnöke is előadást tartott. Azon véleményének adott hangot, hogy ha az európai uniós tagságot és az állampolgárság megszerzésének lehetőségét jól kezeljük, akkor a jövőben a magyar nemzet valóban egységesebb lesz.

Forrás: VajdaságMA