VIII. Határon Túli Honismereti Verseny

Hírek

Csongrádon április 8-án tartották meg a VIII. Határon Túli Honismereti Versenyt, melyről az első díjat hozták el az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói, Fábián Nikoletta, Károlyi Egon, Lázár Lea, Tallós Hédi és Tóth Tímea (BorÁszok).

A petőfisek közül részt vett még a rendezvényen Berkes Emma, Farkas Aurél, Fenyvesi Zénó, Varnyú Emese és Vukov Enikő (Kaláka), akik tavaly hozták el a díjat.

A Petőfi iskola média szakcsoportját Deák Előd képviselte, aki kitűnően örökítette meg a verseny mozzanatait.

Erős volt a mezőny. 24 csapat vetélkedett. Nemcsak az anyaországiak mérettették meg magukat, Délvidékről, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők.

A versenyre az óbecseieket Rostáné Erzsébet hívta meg, a csongrádi történelemtanárok munkaközösségének tagja. A versenyen harmadszor vettek részt a város diákjai. Óbecse Csongráddal már több mint két évtizede ápol testvérvárosi kapcsolatot.

A megmérettetés több állomáson zajlott. Az 5-6. évfolyamos tanulók ötfős csapatai előzetes feladatként 5 állomásra terveztek ötletes menetlevelet, amelyen feltüntették választott csapatnevüket, ami kapcsolódott a felkészülési témakörhöz, tablót is készítettek, valamint dramatikus játékot mutattak be. A verseny idei témája a paraszti élet éves rendje volt.

Az óbecsei csapatot Kuszli Angéla magyartanárnő és Bartha Áron történelemtanár készítette fel, és arról, hogy a megmérettetés dokumentálva legyen, Lázár László csoportkísérő gondoskodott. A szülők is odaadóan dolgoztak a verseny sikeréért.

A versenyző csapatok tagjai az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör néptáncoktatói, Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó segítségével jutottak népviselethez..

Az óbecseiek élményekkel gazdagodva tértek haza. Arról, hogy a diákok eljuthattak e versenyre, Óbecse község önkormányzata gondoskodott, a város alpolgármestere, Kinka Erzsébet és az önkormányzat kultúrával, civil szervezetekkel és regionális kapcsolatok ápolásával megbízott tanácstagja, Stefaniga Csaba is elkísérte a versenyzőket.

 

Forrás: VajdaságMA