Vidám hangulatban a maskarások

Horvátországi Magyar Napló Kiemelt cikk

A kői Tánc Magyar Kultúregyesület tagjai és a fiatal kői anyukák idén is nagy lelkesedéssel szervezték meg a gyermek maszkabált. A helyi kultúrotthonban megtartott mulatságra január 21-én került sor.

A kői egyesület ezzel a kedves rendezvénnyel nyitja meg az évet. A jelmezes mulatság idén is a Hercegszöllősi járásnak köszönhetően valósult meg.

Idén tizenkét gyermek öltött magára jelmezt, és öt meglepetés maszk érkezett. A kői Tánc MKE titkára, Kontrec Anikó elmondta, hogy nagyon örültek a váratlan vendégeknek. Ők sokáig az egyesületben működő játszóház tagjai voltak. Kőben az anyukák és a nagymamák sem maradnak ki a bolondozásból, a legtöbben minden évben álarc mögé bújnak. A legifjabb maszka egy, a legidősebb pedig hetvenegy éves volt. Idén is bohócok, hercegnők, párducok, cigánylányok és szuperhősök mulatoztak. A mulatságon számos játékot és vetélkedőt tartottak a jelmezesek számára. Többek között széktánc és fánkevő verseny is volt és a vetélkedők utáni díjazás sem maradt el. A finom fánkokról a nagymamák gondoskodtak. Egy remek délutánt tudhatnak maguk mögött a kőiek.

Az idei első rendezvény után már a következő esemény megrendezéséről beszélgettek a szervezők. Kőben megszervezik a nőbált, majd a hagyományos húsvéti kiállítást is.