Versmaraton Csókán

Csóka Hírek

Versmaratonnal ünneplik a magyar költészet napját a csókaiak

versmaraton

József Attila versei mellett a legtöbben Petőfi Sándor népszerű költeményeit választották. Az esemény a Líra Egyesület és a Csóka Művelődési és Oktatási Központ közös szervezésében valósult meg már negyedik alkalommal. A szavalók tíz órán keresztül szavalhatták kedvenc költőik verseit a könyvtár épületében.

A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is – ez a József Attila idézet volt az idei csókai versmaraton jelmondata. A szavalást a legkisebbek, az óvodások kezdték. Barlog Zsanett József Attila Altató című művét szavalta. „Ezt a verset a tervérem is olvasta, és szerintem nagyon szép.”

Mészáros Kiss Krisztina egy olyan szavalattal érkezett, amelyet már korábban is előadott. Juhász Magda Hová lett az ellenőrző című vers volt az. „Egy szavalóversenyre anya választotta nekem.”

A versmaratonon nem volt tematikus megkötés. Mindenki szabadon megválaszthatta, hogy melyik költő versét fogja szavalni. Horváth Noémi, megbízott igazgató, Csóka Művelődési és Oktatási Központ: „Gyerekek jönnek hozzánk, ovisok, általános iskolások, középiskolások, felnőttek, illetve nyugdíjasok. Sőt, még az a megtiszteltetés is ér bennünket évről évre, hogy városunk elöljárói is, intézményvezetők, politikusok eljönnek és elmondják a maguk kis versét, amit erre az alkalomra készítenek elő.”

Banga János csókai színész egyike azoknak, akik négy évvel ezelőtt életre keltették a versmaratont a vajdasági településen. Banga János, színész: „Járván a világot és főleg hosszú ideig élve Magyarországon mindig csodáltam, hogy ezen a napon lehet villamoson is verset mondani, liftben verset mondani, és azzal a javaslattal álltam elő, hogy próbáljuk meg mi is itt.”

Az eseményt a gyermekszínjátszók idei bemutatója zárta.

Forrás: Pannon RTV