Véget ért az Örökségünk őrei

Erdély Kiemelt cikk

Véget ért az Örökségünk őrei 2016–2017-es kiadása

Egy dévai, egy brassói és két kolozsvári csapat nyerte az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő 2016–2017-es kiadását. Hegedüs Csilla ötletgazda, társszervező szerint a program olyan Erdély-branddé vált, amit fiatalok építenek.

„Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. Ezt ismertük fel 2012-ben, amikor útnak indítottuk örökségvédelmi programunkat, az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű projektet, amelynek az a különlegessége, hogy maguk a fiatalok alakítják saját ötleteik alapján. 5 év alatt olyan mozgalommá tették, amelyet ma már európai siker sztoriként emlegetnek” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke azt követően, hogy véget ért az Örökségünk őrei 2016–2017-es vetélkedője.

A program eredetileg a Szórvány cselekvési terv részeként indult, de eddig már 7 megyében több mint 1400 diák vett részt benne. Hegedüs Csilla kiemelte: ma már nem a szervezők keresik meg az iskolákat, arra kérve őket, kapcsolódjanak be a programba, hanem a tanárok, diákok és szervezetek jelzik, hogy részt vennének a versenyben.

A 2016-2017-es tanévre meghirdetett versenyben 26 csapat, azaz több mint 400 diák vett részt. Kiválasztottak egy-egy műemléket, és fél éven keresztül az volt a feladatuk, hogy felfedezzék és másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik azt. A versenyben nemcsak a diákcsapatok vettek részt, hanem bevonták a szakembereket, diáktársaikat, szüleiket, barátaikat. Így született meg az a mozgalom, amelyet ma már példaként emlegetnek Európában, hiszen a versenyzők ötletessége, fantáziája nem ismer határt.

Az Erdély-szerte műemlékeket és műemlék-jellegű épületeket örökbefogadó iskolások versenyének győztese a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum Nagyboldogasszony ferences templom és kolostor felett őrködő csapata, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium főépületét népszerűsítő X. A osztály, a kolozsvári Református Kollégium csapata, a Purjesz–Óváry-ház őre, illetve a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata, akik a kolozsvári Sétateret vették gondjaikba.

Forrás: maszol.ro