Védetté nyilvánítják a Vársétányt

Marosvásárhely Kiemelt cikk

Védetté nyilvánítják a marosvásárhelyi Vársétányt

Védett övezetté nyilvánítják a marosvásárhelyi Vársétányt. A vonatkozó határozattervezetre rábólintottak a városi önkormányzati képviselők. A tanácsi döntés egyik legfontosabb hozadéka, hogy kizárja az ostorfák csonkításának, illetve a famészárlás lehetőségét.

A Vársétány faállományának védelmére adta le voksát a marosvásárhelyi tanács. A vonatkozó határozattervezetet az RMDSZ-frakció részéről Peti András nyújtotta be. Az ülést követően elmondta: egy rég várt döntés született, amellyel sikerül hosszú távon megóvni a Vár sétányt.

„Elindul a növényzet szakmai felmérése, az egész Vársétányon található növényzeté. Olyan beavatkozások születnek, amelyek szakmai alapon indokoltak, azaz lombalakítási munkálatok, frissítések, akár a növényzet a fiatalítása abban az esetben, ha szélsőséges módon indokolt” – jelentette ki a tanácsos.

Ezt követően tudományos, szakértői tanulmány is készül, amelynek elfogadása után környezetvédelmi és kulturális helyi jellegű védett övezetté lehet nyilvánítani a Vársétányt.

A sétányon található nyugati ostorfa állományt a szakemberek fakopp módszerrel vizsgálják meg: a korhadt, beteg ágakat, illetve a beteg egyedeket eltávolítják. A kivágott fákat 6 éves fiatal csemetékkel cserélik ki. A felújított faállományon tilos lesz az elkövetkezendőkben a szakszerűtlen nyírás és a tavaszi csonkítás.

A kifejezett védelemre azért volt szükség, mert a város polgármestere néhány évvel ezelőtt kijelentette: az ostorfák korhadtak, és veszélyeztetik a környező házakat, valamint a parkoló gépkocsikat, így más fafajtával kell helyettesíteni őket. A megyeközpont alpolgármestere szerint a tanácsi döntés pontosan a famészárlásnak szab gátat.

Sergiu Papuc alpolgármester kifejtette: semmiképp sem akarják tönkretenni a Vársétányon lévő ostorfákat. A lakosság tájékoztatása érdekében a védett területről információs táblát helyez ki a polgármesteri hivatal. Erre 100 ezer lejt különítenek el a 2018-as költségvetés tartalékalapjából.

Forrás: maszol.ro