Marosvásárhely megyei jogú város tanácsa 2019. január 31-én délután megszavazta annak a megvalósíthatósági tanulmánynak a gazdasági mutatóit, amely a Rózsák tere szinte teljes hosszában elnyúló föld alatti parkolóra vonatkozik. Erről rá egy napra értesülhettünk a helyi sajtóból (mely jellemző módon egyfajta felnőttkori tollbamondásként fogja fel az újságírást, kérdéseket nemigen tesz fel sem másnak, sem magának). Politikusaink az évtizedek óta megszokott szereposztásban persze azonnal tették a dolgukat: a város fő korifeusai nyomban fizetett hirdetésben népszerűsítették az online platformokona tervezetet és önmagukat, a futurisztikus városépítő pózában tetszelegve, saját válaszottjaink pedig csendben lapítva remélték, hogy nem tör ki a vihar.
Ha hihetünk a nyilvánosságra hozott, fölöttébb vázlatos tervezetnek – mely nem törekszik még a végiggondolt koncepció látszatának fenntartására sem –, a parkoló 12320 négyzetméteren valósulna meg, a főtér északi végében álló ortodox katedrálistól a Horea utca torkolatáig terjedve 415 gépjármű számára biztosítana parkolási lehetőséget. Főbejáratai az ortodox katedrális és a Kossuth utca sarkán lévő Lábasház épülete között, valamint az Arta mozi előtt nyílnának, kijárata pedig az ortodox katedrális keleti oldalánál, a plébániatemplommal szinte átellenben. Lényegében ennyit árultak el a nyilvánosságnak egy olyan nagyságrendű tervezetről, mely egyértelműen az utóbbi fél évszázad legnagyobb léptékű építészeti beavatkozásának ígérkezik Vásárhely központjában: a Színház tér együttesének kialakítása óta ilyen hatalmas beruházásra nem volt példa a belváros történetében. Tegyük gyorsan hozzá, hogy az utóbbi látványterveit nem néhány behúzott színes vonal alkotta egy kölcsönvett helyszínrajzon, tervezését pedig Constantin Săvescu személyében országosan ismert, tehetséges építész irányította.
A tervezet több szempontból is kifogásolhatónak tűnik. Nagy horderejű ügyről lévén szó, érdemes ezeket alaposabban szemügyre venni és megvitatni, ha már az illetékes szakemberek, döntéshozók, politikusok, újságírók nem nagyon tették ezt meg sem a döntés előtt, sem azt követően.
AZ ELSŐ ÉS LEGFONTOSABB KIFOGÁS MAGÁT A FORGALOMSZERVEZÉST ÉRINTI.
Egy parkolóház létesítésének elsődleges célja nyilván a forgalomcsökkentés lenne. A felvázolt létesítmény ennek a célkitűzésnek aligha tudna megfelelni: mágnesként vonzza majd a centrum felé a parkolókkal nem rendelkező belváros autóforgalmát. Mindezt úgy, hogy két legfontosabb csomópontja egy meglehetősen korlátozott területen, a térnek a katedrális robusztus tömege által három irányba kritikusan leszűkített északi végében kapna helyet. Ilyen körülmények között a Kossuth u. – Forradalom u. – Petőfi tér által meghatározott forgalmi góc zsúfoltsága felül fogja múlni a mait, a megoldás tehát aligha célravezető. Arról nem is beszélve, hogy örökre sírba viszi, vagy végzetesen megnehezíti a távlati urbanisztikai fejlesztések (mondjuk egy villamosvonal) megvalósíthatóságát. Látni kell azt is, hogy ilyen megoldásokat a szűk belvárosokban a hetvenes évek óta nem szívesen alkalmaznak normálisabb helyeken, a cél mindenhol a forgalom kivezetése a történelmi városrészekből.
A MÁSODIK KIFOGÁS GAZDASÁGI JELLEGŰ:
a beruházás óriási, hiszen egy ilyen léptékű, a teljes városközpont felületét érintő beavatkozás költségei magasak, a kockázati tényezők számosak, a megoldandó építészeti problémák úgyszintén. A haszon pedig elenyésző: 415 parkolóhely egyáltalán nem sok, a kolozsvári Moților Parking kapacitása például szinte ekkora, 382 parkolóhely, ezzel együtt viszonylag diszkrét, ötemeletes épület. Ha ott sikerült, egy hasonlót talán sokkal olcsóbban meg lehetne építeni Marosvásárhelyen is, a teljes főtér lebombázása nélkül. Az egyetlen urbanisztikában jártas, fiatal városi tanácsos egyébként mindezt szakszerűen elemezte – költői kérdés, hogy következtetései miért nem találtak meghallgatásra.
Nyilvánvaló, hogy a megoldást a szűken vett városközpont perifériáin épített parkolóházak jelentenék. Szerencsés módon a belváros beépítettségi szintje szinte magától kínálja ezeket (nem minden településen ilyen jó ám a helyzet!). Senki nem érti, hogy miért nincs az évtizedek óta regnáló városvezetésnek stratégiája a színház mögötti terület megszerzésére, a Mureș Mall mögötti parkoló véglegesítésére, miért nem lehet lépéseket tenni ilyen irányba a Szentgyörgy (Republicii) tér környékén, vagy bárhol, hiszen lehetőségek kínálkoznának. Persze, könnyű a magántulajdon szentségével érvelni ilyenkor, de egy távlati stratégia keretében valószínűleg lehetett volna lehetőséget teremteni ezek megszerzésére a utóbbi évtizedekben. Bernády György grandiózus álmainak többsége is felvásárolt vagy kisajátított magántelkeken valósult meg.
A HARMADIK KIFOGÁS ÖKOLÓGIAI.
Közhely, hogy a vegyipari kombinát szennyezése által nyomorított, terelőutak hiányában közlekedésileg agyonzsúfolt városnak a saját lakossága egészsége érdekében kiemelt gondot kellene fordítania a fásításra és a zöldövezetek kialakítására, beleértve a főteret is. A talaj teljes felforgatása számtalan kérdést vet fel a későbbi beültetési lehetőségeket illetően. Ha pedig a zöldövezet alatt nem valamiféle cseberbe ültetett törpefákat, fonnyadt bokrokat és néhány tő csenevész árvácskát értünk, a gyökérzet alapvető követelményeket támaszt majd a létesítmény mélységét tekintve. Ezeket mind jó lett volna a kertészetben jártas szakemberek segítségével alaposabban végiggondolni.
A NEGYEDIK KIFOGÁS A TÖRTÉNETI-MŰEMLÉKI SZEMPONTOK
mentén fogalmazódik meg. A föld alatti parkoló a város legrégebbi részeit érinti: legkésőbb a 16. századtól bizonyosan ez a település egyik legfontosabb tere, a kialakítása révén megsemmisülő régészeti leletanyaggal a város történetére vonatkozó pótolhatatalan információk enyésznének el végérvényesen. A katedrális két oldalán létrehozott lejáratok pedig a 18. században kialakult barokk városközpont arculatát rontanák tovább, fontos műemlékek közvetlen környezetében okoznának látványszennyezést, állandó torlódást – elég itt arra gondolnunk, hogy a bejárat a Lábasház, az Apollo-palota, a Királyi Tábla régi székháza, a kijárat pedig a Keresztelő Szent János plébániatemplom, városunk legkorábbi barokk emléke közvetlen környezetében kapna helyet. Arról nem is beszélve, hogy mindezt a Paul Schmidt által 1772-től épített, mára elpusztult régi barokk városháza romjainak, valamint a Bodor-kút közvetlen környezetének a megsemmisülésével járna együtt a föld mélyében. A beavatkozások sajnos nemcsak károsak, hanem visszafordíthatatlanok is lennének.
ÖTÖDSZÖRRE A MEGVALÓSÍTHATÓSÁG ÉS A MINŐSÉG SZEMPONTJAIT
kell végiggondolnunk. Minden korosabb marosvásárhelyi tudatalattijában ott kísért még a Hosszú u. – Dózsa György u. találkozásánál kialakított aluljáró középkori katedrálisokéval vetekedő, soha véget nem érő építéstörténete, többen ismerik a Színház tér felújításának felemás folyamatát, arról nem is beszélve, hogy mindkettő kivitelezése végül silányra sikeredett. A kanálisszagú, beázó aluljáró olcsó műanyag bejárati ajtói, a gyomos Színház tér gyatra burkolata, félkész zugai, gyalázatosan visszahelyezett – vagy vissza sem helyezett – műalkotásai sajnos mind arra utalnak, hogy az igénytelen városvezetés képtelen elfogadható színvonalon kiviteleztetni és átvenni egy munkálatot. Milyen beláthatatlan sorsa lenne hát egy ilyen gigantikus léptékű vállalkozásnak?
***
A fentiek komolyságát tekintve az ügy számos súlyos politikai kérdést is felvet, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az utóbbi héten lezajlott kommunikációs abszurd dráma – bár felvillantotta elöljáróink antikvitás iránti szellemes rajongását – sajnos nemigen segített megérteni a helyzetet, a lényeget tekintve maradt a vásárhelyi körökben gyorsan mémmé alakult TÁTogás. Pedig fentebb józan paraszti ésszel felfogható szempontok sorakoznak, melyek zöme bármely gondolkodásra hajlamos polgárban megfogalmazódhat, akár egy városi tanácsosban is. Kisebb mértékben tekinthetőek tehát „szakmaiaknak”, ahogy választottjaink szeretnek nevezni mindent, ami több, mint politikai propaganda és valamivel bonyolultabb, mint a Facebook-posztokban bugyogó demagóg halandzsa.
Joggal merül tehát fel a kérdés, hogy milyen felhatalmazás alapján követnek el merényletet a tanács tagjai, szinte teljes összhangban, Marosvásárhely fenntartható fejlődése ellen? Milyen szakmai testületeken ment át ez a több sebből vérző tervezet az önkormányzatban, mielőtt a kivitelezés fázisába jutott? Miért romboljuk évtizedek óta, a kortárs urbanisztika elveivel konokul szembemenve a várost? Mikor születik egy komolyan vehető, végiggondolt urbanisztikai terv a belváros forgalomszervezésére az elkapkodott egyirányúsítások, pofátlan járdaszűkítések és hasonló ad-hoc megoldások helyett? Nyilvánvaló, hogy városgazdáink az íróasztaluk előtt szeretnének parkolni, de miért nem magyarázza el nekik valaki, hogy nyugatabbra az élhető város fókuszában egy ideje már az a szerencsétlen gyalogos áll? S miért olyan nagy dolog megérteni azt, hogy a forgalom csökkentésében kulcsszerepet játszik a jó tömegközlekedés? Vélhetően nem szoktak buszozni, de ki viszi el őket, ha kell, erővel is, egy kolozsvári buszos kirándulásra, hogy láthassák: ott a kiemelt közszállítási vonalakon csúcsidőben öt percenként közlekednek a vadonatúj, esetenként már elektromos buszok? (A gyengébb helyismerettel rendelkezők kedvéért a főbb eltérések a vásárhelyi állapotokhoz képest a következők: 1. ötpercenként; 2. közlekednek; 3.vadonatúj; 4. elektromos).
Ki közli végre választottjainkkal, hogy az idejétmúlt tucatszobrok és a propagandaízű, helyesírási hibáktól hemzsegő Facebook-posztok helyett a valóban fontos, hosszútávú kérdésekkel kellene már egyszer felelős módon foglalkozni? Hogy a képviselet nemcsak az erőforrások elosztásáról, hanem a hosszú távú tervezésről és a stratégiaalkotásról is szól? Hogy valós szakpolitikák mentén illene képviselni a város érdekeit? Hogy a fene sem kíváncsi már a szökőévente felharsanó harci riadóra és az azt követő, négy évnyi bárgyú sodródásra? Hogy történelmi léptékben felelősséget viselnek mindannyian azért, hogy az EU csatlakozás utáni másfél évtizedben végzetesen lemaradt a regionális versenyben a város?
Az ügy nagy horderejű: a tét a belváros hosszú távú fejlesztésének iránya. Jó lenne a fenti kérdésekre mielőbb választ találni, hiszen a károk visszafordíthatatlanok lesznek.