Vándorbölcső Vajdaságban is!

Gajda Nóra Hírek

Vándorbölcső

A Kolibri Nagycsaládosok Egyesületének szervezésébe útjára bocsátják a vajdasági első Vándorbölcsőt. A program ötletét és hozzájárulását is a magyarországi Háromkirályfi, Háromkirálylány Mozgalom adta.

Az hogy a program ebben a formában valósulhat meg, Czotter András az Ágymester Manufaktúra Kft. ügyvezetője tette lehetővé. Nagy köszönet nagylelkűségéért és a bizalomért.

Mint ismeretes, egyesületünk 5 településen működik, ezért a Vándorbölcső Noszán, Hajdújáráson, Palicson, Királyhalmon és Ludason vándorol majd.

Első kis bérlője Ludason a napokban születik meg. Ő lesz az év első babája abban a régióban, amelyben egyesületünk tevékenykedik. Szülei és testvére holnap szállítják otthonukba a bölcsőt, majd három négy hónap elteltével adják tovább a következő kis jövevénynek.
Képes beszámolót akkor csatolunk, ha baba és mama is kicsit megerősödnek :)

Célunk:
• hogy minél több család lelje örömét a kis jövevényben,
• hogy felhívjuk a figyelmet a család és gyermek jelentőségére,
• felmutatni a társadalomnak azokat az értékeket, amelyek a családok képviselnek,
• illetve a Vándorbölcső program a családalapítás egyfajta elismerése is.

A Vándorbölcső történetéről többek között itt: http://agymester.cafeblog.hu/2014/12/10/kismamak-figyelem-elindulnak-az-agymester-vandorbolcsok/