Van, aki pofázik a magyarságról, van, aki pedig tesz érte
NAGY MYRTIL – a Fölszállott a páva verseny győztesének, a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes vezetője, koreográfusa, a somorjai Városi Kulturális Központ igazgatója
Melyik pillanatot őrzi meg 2016-ból?
Számomra a legfelemelőbb pillanat – talán azért is, mert az év utolsó nagy ajándéka volt – az volt, amikor a Csali Gyermek Néptáncegyüttes megnyerte a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató versenyt, vagyis a pillanat, amikor Sebő Ferenc zsűrielnök kimondta együttesünk nevét. Azért volt ez ilyen óriási és felemelő momentum, mert erre az eredményre végképp nem számítottam. Nem is bírtam pár pillanatig felfogni. Az élettől kapott igazán nagy ajándékként élem meg ezt az eredményt, mely felé hosszú út vezetett, s melyhez szükség volt az eltökéltségemhez, az erőmhöz és a hitemhez, mellyel csoportvezetőtársamat, Madocsai Imrét és a gyereket is meg kellett „fertőznöm”. Úgy érzem, nagyon megérte.
Mi az, amit szívesen kihagyna a mögöttünk lévő év naptárából?
Számomra az év legszívszorítóbb történése egy nagyon jó barátom és egyben főnököm, Tóth Károly halála volt. Nagyon megrázott, mélyen érintett, mert egy kivételes embernek, a szlovákiai magyar közösség legmeghatározóbb személyiségének tartom, s nem utolsósorban jó barátnak tekintettem. 1997-től 2015-ig dolgoztam a Fórum Intézetben, és azt, aki ma vagyok, elsősorban neki köszönhetem. Nagyon szerettem és nagyon nagy űrt hagyott bennem a távozása.
Milyen feladatokat ad magának 2017-ben?
Három síkon szoktam ilyenkor gondolkodni: a család, a munka és én.
2017-ben szeretnék kicsit több időt szentelni a családomra, mert a fent említett sikerek elérésébe fektetett időt sajnos a családtól vontam meg. Habár Dorka lányom is tagja a Csalinak, vagyis mellettem volt, de a férjem sajnos ebből a forgatagból kimaradt. Ő az, aki folyamatosan lesi a naptáramat, hogy a szabad napokra betervezzen valami tartalmas kirándulást – például neki köszönhetem, hogy elmentünk a Modigliani és Csontváry kiállításokra, „kultúrtúrára” utaztunk Milánóba, Velencébe. Nagyszerű lenne, ha idén sikerülne több közös élményt szereznünk, melyek csak a mieink. Anyukámra és az öcséim családjára is több időt szeretnék szentelni.
A munkámban szeretnék színvonalasabban teljesíteni. A somorjai VMK igazgatójaként a célom, hogy lassú, de biztos léptekkel javítsam a műsoraink színvonalát, olyan programokhoz szoktassam közönségünket, melyek igazi értékeket képviselnek. Fontos feladatomnak tartom az emberek meggyőzését a kultúra szerepének fontosságáról, s mindezt színvonalas és színes programkínálattal igyekszem elérni.
Magammal szemben is igényes vagyok. Egy új területen dolgozom immár valamivel több mint egy éve. Folyamatosan kell fejlődnöm, tanulnom, hogy ezt a fontos posztot el tudjam látni. A Csali koreográfusaként is fejlődnöm kell. A színpadi folklórmozgalom nagy kihívások előtt van, bizonyos területeken nagyon dinamikusan fejlődik. Itt is azt vallom, hogy ha valamit az emberek elé viszünk, vagy például a színpadra teszünk, annak üzenetet kell közvetítenie. Nos, ennek a megvalósításához igenis egy sokrétű szakmai tudás és érzelmi kifejezőkészség szükséges. Idén kevés időm jutott önmagam szakmai fejlesztésére, ezen is változtatni szeretnék.
Ön hogyan látja, milyen kihívások várnak az új évben közösségünkre?
Nem tudok nagy szavakat mondani. Magamat idézném, még ha nagyképűségnek is hangzik: Van, aki pofázik a magyarságról, van, aki pedig tesz érte. Azt kívánom, hogy sokkal többen legyenek azok, akik tesznek a szlovákiai magyarság szellemi, emberi felemelkedéséért.
Forrás: hirek.sk