Változatos előadások pedagógusoknak

Szabadka Kiemelt cikk

Ma lapunk élőújságja a Szabadkai Nyári Akadémián

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete az idén immár huszonharmadik alkalommal rendezi meg a Szabadkai Nyári Akadémiát. Az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok nyolc szakcsoport közül választhattak. Az idén is nagy volt az érdeklődés e szakmai továbbképzés iránt, hiszen csaknem 250-en jelentkeztek. A részletekről De Negri Ibolyával, az ÉMPE elnökével beszélgettünk.

– A Szabadkai Nyári Akadémiát a vajdasági magyar pedagógusok számára szervezzük. Vannak olyan szakcsoportok, amelyek műhelymunkákkal és interaktív foglalkozásokkal várják a résztvevőket. Ezekben meghatározott a létszám. Más csoportok befogadóbbak, és nagyobb létszámmal tudnak működni. Amikor meghirdetjük a rendezvényt, általában huszonöt fős csoportokat várunk, ám van olyan csoport is, amelyben harminchat fő van. A Szabadkai Nyári Akadémián sokszínű előadásokkal várjuk a résztvevőket. A pedagógusok kiválaszthatják a nekik tetsző szakcsoportot. A harmincöt előadó által sok témakört tudunk felölelni. Ezt a továbbképzést a közoktatásban dolgozó óvodapedagógusok, az osztálytanítók, általános és középiskolai tanárok részére szervezzük. A témakörök között szerepel például a generációhangolás, a beszédfejlődés, a mozgásfejlődés, a digitális generáció képességeinek sajátosságai, a Kodály-módszer oktatása, a biofília, Csáth Géza kéziratai, Rákóczi és Rácország… Ez is azt mutatja, hogy az előadások sokszínűek. Mindezt úgy állítjuk össze, hogy mindegyik nyári akadémia végén egy kérdőívvel fordulunk a hallgatókhoz. A résztvevők leírják nekünk, hogy milyen témákat szeretnének hallani a következő nyári akadémián, illetve értékelik az elhangzottakat. Így átfogó képet kapunk arról, hogy milyen módon élték meg az ötnapos képzést. A kísérőprogramok is változatosak, hiszen volt már kiállítás, műhelymunkák, és még egy városi sétán is részt vehetnek. A pedagógusok az idén próbára tehették a kreativitásukat és a kézügyességügyet is, hiszen csendéletet festettek, origamiztak és zsonglőrlabdákat készítettek. Tanulmányút is lesz az utolsó napon, pénteken a résztvevők Ópusztaszerre látogatnak a történelmi emlékparkba – tudtuk meg a részleteket De Negri Ibolyától.

Mint kiderült, a következő továbbképzés témaköreit a pedagógusok véleménye alapján választják ki, és ehhez keresnek megfelelő előadókat.

– Úgy gondolom, hogy a pedagógusok már ismerik a Szabadkai Nyári Akadémia forgatókönyvét. Szerintem ez a koncepció sok lehetőséget nyújt a pedagógusoknak. Nagyon jó, hogy az előadásokon túl lehetőség van a barátkozásra, így a résztvevők egymás tapasztalataiból is sok új ismeretet szereznek. Tehát a szünetek is az oktatásról és a nevelésről szólnak, vagyis arról, hogy milyen módszerekkel tanítunk. A résztvevők Vajdaság egész területéről érkeztek, valamint a felvidéki, az erdélyi és a magyarországi pedagógusok is eljöttek. Fontos kiemelni, hogy vannak kezdő pedagógusok és olyanok is, akik már több éve a tanügyben dolgoznak. A résztvevők szeretik a hivatásukat, és úgy érzik, hogy folyamatos szakmai megújulásra van szükségük – mondta De Negri Ibolya.

Matematika szakcsoport

Mesepedagógia szakcsoport

Neveléstudomány-bölcsészettudomány szakcsoport

Társadalomtudomány-történelem szakcsoport

Logopédia szakcsoport

Természettudományi szakcsoport

A tanulás-tanítás módszertana szakcsoport

Karének és karvezetés szakcsoport

 

Forrás: Magyar Szó