Vajdasági vásárok

Topolya Hírek

Esemény, mely nem csak a vásárlást szolgálja – Folytatódott a topolyai téli esték rendezvénysorozat

A Topolyai Téli Esték hatodik előadásának témáját a vajdasági vásárok képezték. A téma, úgy hiszem, senkitől sem áll távol, hiszen a vásárok még napjainkban is eseménynek számítanak, ami havonta egyszer színfoltot visz a hétköznapokba.

Dr. Silling Léda: Vajdasági vásárok címmel tartotta meg előadását ebben a témában. Előadásából megtudhattuk, miként alakultak ki a vásárok, és az idő haladtával miként alakultak át, vettek fel más formát.

A vásár fontosságát tekintve elsősorban árucserére szolgált. Emellett, mint ahogy napjainkban is, alkalmat ad arra, hogy az emberek kimozduljanak otthonról, új ismeretségeket kössenek, vagy akár nyelvet, szakmát tanuljanak. Napjaink vásárai is hasonlóan jó alkalmat nyújtanak arra, hogy a vásárlás vagy eladás mellett emberi kapcsolatainkat is őrizzük és ápoljuk.

Városunkra vonatkozó első vásáros adat 1806-ból származik. Topolya városa ekkor kapta meg a vásártartási jogot a Kray család közbenjárására. A vásártartási jog alapján Topolyán három országos vásárt tarthattak évente, ami a várost jelentős bevételhez juttatta. A városba érkezéskor kapupénzt, a vásáron helypénzt, az állatok után pedig passzuspénzt fizettek az idelátogatók. Míg napjainkban szinte mindent meg tudunk vásárolni a nagyobb üzletekben, addig elődeink szinte mindent a piacokon és vásárokon szereztek be. Az állatoktól a gabonáig, a bútorotól a ruházatig és az élelmiszerig szinte mindent meg tudtak vásárolni egy-egy piac vagy vásár alkalmával. Napjainkban egyre több műanyagedény-árussal, használtruha-árussal és használt alkatrészekkel kereskedőkkel találkozunk, viszont egyre kevesebben vannak azok, akik áruikkal a régi vásárok hangulatát idézik, mint a bádogosok, bocskorosok, esztergályosok. Ezenkívül egyre szolidabbá válik az állatvásárok felhozatala is.

Érdekes átalakuláson mentek keresztül a vajdasági vásárok. Újvidék vására áruminta vásárrá, Szabadka vására pedig piaccá alakult. Hagyományos vásárként tartjuk számon a magyarkanizsai vásárt, amelynek vonzáskörzete meglehetősen kicsi, szinte csak a helybelieket és a környező településeken élőket mozgatja meg. A kispiaci vásár, annak ellenére, hogy egy kis település kis vásárterén zajlik, jóval nagyobb vonzáskörzettel bír, ami az árusokat illeti. A vásárlók igényeihez alkalmazkodtak, akik viszont többnyire helybeliek és környékbeliek. A csantavéri vásár szintén nagyobb vonzáskörzettel rendelkezik. Jellegzetessége, hogy a kirakodó vásár és az állatvásár két külön helyszínen zajlik, hasonlóan a régi idők vásáraihoz, mikor az állategészségügyi törvény értelmében a jószágvásárokat a településen kívülre helyezték, gátat szabva a járványok fokozott terjedésének. Nagy vonzáskörzete van a zentai vásárnak, melyre az ország déli részéről is érkeznek árusok. Földrajzi fekvése, valamint közlekedési frekventáltsága miatt Topolya lett Bácska vásáros központja, és mind a mai napig az. Minden hónap második vasárnapján (az időjárás függvényében) nagy tömegeket vonz, derült ki Silling Léda előadásából.

A Topolyai Téli Esték hetedik előadója dr. Hevesi Krisztina lesz, aki Mi a cél ma: jó párkapcsolat, vagy jópár kapcsolat? címmel tart előadást. A nagy érdeklődésre való tekintettel március 19-én, kedden a moziterembe várják az érdeklődőket 18 órára. A téli esték záró előadására március 26-án, kedden kerül sor. Akkor Kristóf Veronika: Sea Shepherd, az óceánok rendőrsége címmel tart előadást. A záró előadás rendhagyó módon 17 órakor kezdődik.

Dr. Sihelnik Léda előadása (Sihelnik Ágnes felvétele)

 

Forrás: Magyar Szó