Vagyunk és leszünk is e harang alatt

Firigyháza Hírek

Búcsú és falunap a 761 éves Firigyházán.

firigyhaza-falunap

Firigyháza búcsúja (Szent Mihály napja) és a falu fennállásának 761. évfordulója alkalmából vasárnap falunapi ünnepséget és emléktábla-avatót tartottak. A Törökkanizsáért Egyesület hatodik alkalommal szervezte meg a falunapot a tájházzá alakított Ricze-emlékház udvarán. Az ünnepségen a helybeli polgárok mellett részt vettek az erre az alkalomra idén is hazalátogató egykori firigyháziak és hozzátartozóik is.

Az ünnepség szentmisével és keresztelővel kezdődött, majd Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetője és Hajnal Jenő, az MNT elnöke felavatta Kuppis Józsefnek, az 1848–49-es forradalom hadnagyának emléktábláját. A művelődési műsorban felléptek a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület csoportjai.

A szervezők nevében Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke elevenítette föl a hat évvel ezelőtti első találkozó óta eltelt időszak történéseit, majd Pirityiné Szabó Judit szólt az ünneplőkhöz:

– A Ricze-emlékház kialakítása után tovább gazdagodott a falu Kuppis József emléktáblájával. Az emléktábla-állítással, a nyári néptánctábor és a falunap megtartásával üzen Firigyháza és magyar közössége. Vagyunk és leszünk is e harang alatt, ahogyan azt a helybeliek megfogadták az első falunap alkalmával is. A falu tovább él. A vajdasági magyarok számtalanszor megmutatták már, hogy a kis falvaik is lehetnek sikeresek, hogy a gyökerekbe kapaszkodva ellen tudnak állni az idők viharának. Ezt a szervezettséget és egymás segítségét tapasztaljuk Törökkanizsán is, ahol a magyarság lélekszámához viszonyítva is szép sikereket értek el – emelte ki Szabó Judit.

– Szent Mihály főangyalnak, a távozók kísérőjének tisztelete hozott ide bennünket. Határnap a mai, amely már a tél közeledtére figyelmeztet. Arra is jó alkalom ez az ünnep, hogy tudatosodjon bennünk, örömeinket ne veszítsük el, ne vesszünk bele a némaságba, ne álljunk kifosztottan a nagyvilágban. A mai találkozásunk ismét meggyőzött bennünket arról, hogy vannak látható utak, amelyek veszélyt és kihívást rejtenek, de vannak láthatatlan utak is, amelyeken viszont hazatalál a lélek. Ilyen hazataláló és hazaváró ünnep a mai, amely segít, hogy könnyebben tudjuk megválasztani életünk és közösségünk irányát, még akkor is, ha valaki közülünk elindul egy messze nyúló ismeretlen országúton, maga mögött hagyva a szülőházat – mondta beszédében Hajnal Jenő, majd így folytatta:

– Az út mindig döntés, olyan kényszer, amelynek nyomására döntenünk kell, hogy csak magunkért, vagy másokért is tudunk-e, akarunk-e tenni. Egy olyan embernek állított a falu emléket, aki 150 évvel ezelőtt lett jegyző Firigyházán, majd a település néptanítója. Kuppis József az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hadnagya, 1867-től Firigyháza meghatározó személyisége. Jókai szavaival élve: vállalta, hogy Magyarországot még egyszer meg kell hódítani a magyar nemzet számára, és ez a hadviselés a néptanítókra vár. Kuppis József vállalta, hogy biztos kézzel rakja le a nemzeti kultúra alapjait, hogy így tegye okosabbá, szorgalmasabbá és ezzel erkölcsileg gazdagabbá a gondjaira bízott népet. Ennél korszerűbb küldetést és időszerűbb példát ma sem állíthatnánk gyermekeink és pedagógusaink elé – mondta Hajnal Jenő.

A Törökkanizsáért Egyesület, a szegedi Munka Világa Közhasznú Egyesület és a csíkszeredai Minta Ifjúsági Egyesület képviselői a Ricze-ház kertjében egy erdélyi fenyőfacsemetét ültettek el.

Forrás: Magyar Szó