Vadonatúj repertoárral

Szögi Csaba Zenta, Művelődési Ház Hírek

Zentán koncertezett a Vajdasági Nagyzenekar

Háromnapos intenzív próbafolyamatot követően vasárnap este a zentai Művelődési Házban tartott műhelybemutató koncertet a Vajdasági Nagyzenekar Brasnyó Antal vezetésével és Csizmadia Anna vendégszereplésével. A 12 tagú alkalmi formáció, mely a teljes Juhász és Fokos zenekarokat is magában foglalja, népzenei alapú feldolgozásokat játszott.

A zentai közönség elsőként élvezhette a zenekar vadonatúj repertoárját, amely egyébként a 15. Őseink zenéje nevű népzenei találkozóra készült, amit január 14-én tartanak majd Szenttamáson. A zentai helyszínen hangfelvétel is készült, mely a koncert szervezője és támogatója, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában az idei év folyamán kerül majd kiadásra.

„Tulajdonképpen örömzene”, fogalmazott Juhász Gyula népzenekutató, a Juhász zenekar tagja, amikor néhány nappal a rendezvény előtt a programról kérdeztük, hozzátéve és hangsúlyozva, hogy nem autentikus népzenéről van szó ezúttal, hanem népzenei alapú feldolgozásokról. És valóban, igen tarka csokrot nyújtottak át nekünk a muzsika szárnyain, számos zenei asszociációm támadt, miközben őket hallgattam – Lajkó Félixtől a Ghymesen, Morriconén vagy a klasszikus zeneszerzőkön keresztül egészen a Dead Can Dance-ig, ami a vezérdallamokat illeti –, tehát még csak nem is szigorúan és kizárólag magyar népzenei hatások voltak felfedezhetőek a repertoárban, ami viszont csokorba kötötte ezt a nagyjából tucatnyi számot, hogy nagy öröm volt őket hallgatni – és szemmel láthatóan eljátszani is. Megannyi hangszeren. A számos vonós izgalmas játékát tovább tarkította a citera, a cimbalom, a tambura, a harmonika, a pánsíp, a nagybőgő, a dob…, melyek számos alkalommal szintén nem mindennapi módon szólaltak meg. Anna hangjáról már nem is beszélve. A remek nyitány után egy lakodalmasba hajló nóta következett, amikor, bevallom, cseppet megijedtem, de aztán a harmadik daltól jött a lúdbőrzés tetőtől talpig, és ez csak rövid percekre szűnt meg egy-két helyütt a koncert végéig…

…számomra az említett lakodalmas/operettes műsorszámoknál, amely műfajtól a hideg kiráz – de hát a közönség soraiból éppen ilyenkor hangzott fel a legnagyobb ováció; ez a repertoár pedig várhatóan „közönségbarát” volt. De gustibus. A többi dal bőven kárpótolt engem is ezekért a ritka „mulatós” percekért, és azokkal értek egyet, akik azt mondják, megérte ebben a dermesztő időben is elsétálni a művházig, mert ennél jobb vasárnap esti programot nemigen találhattunk volna, és még a testünket-lelkünket is kiolvasztották. Megérdemelt volt hát közben és – pláne! – a végén a vastaps a totálisan megtelt nézőtér irányából.

 

Forrás: Magyar Szó

zenekar