Ünnepélyes zászlóbontás

Mezővári, Beregszász Hírek

Ünnepélyes zászlóbontás Mezőváriban és Beregszászban

Megismételve a Rákóczi-szabadságharc 1703-as eseményeit, május 21-én jelképes zászlóbontással egybekötött toborzást tartottak Mezőváriban és Beregszászban.

A rendezvény a délelőtti órákban kezdődött Mezővári főterén. A település apraja és nagyja összegyűlt a nemes alkalomra.

A történelmi tényeket felelevenítő megemlékezés kezdetén Szilágyi Lajos, a Mezővári Középiskola igazgatója Rákóczi jelmondatával köszöntötte a jelenlévőket: „Cum Deo pro Patria et Libertate – Istennel a hazáért és a szabadságért”. Szilágyi Lajos az esemény napjainkban betöltött szerepét hangsúlyozta.

Ezt követően Berki Károly, a középiskola történelemtanára, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség irodavezetője beszélt a 310 évvel ezelőtti történésekről. Majd Kerekes Henrietta, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszöntötte a jelenlévőket, és osztotta meg gondolatait a történelem idevonatkozó fejezeteivel kapcsolatban. Kiemelte: II. Rákóczi Ferenc olyan történelmi hős, akinek az emléke a magyarság körében tisztalelkű és becsületes vezetőként él tovább. Erre van szüksége mindannyiunknak ma is.

Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke szintén a már említett jelmondattal kezdte beszédét: Istennel a hazáért és a szabadságért. A hazáért nekünk, magyaroknak nap mint nap meg kell küzdenünk – fogalmazott, s rávilágított Isten jelenlétére e harcban, hiszen az egymásra és a Mindenhatóra figyelés vihet előbbre minket.

A rendezvényt a Mezővári Középiskola tanulóinak énekei és táncai tették színesebbé.

Ezután a salánki kuruc hagyományőrzők következtek, akik felelevenítették a történelmi eseményeket, s kibontották a zászlókat Mezővári főterén. Itt Kacsur András, beregszászi színész személyében Esze Tamás szólt a jelenlévőkhöz, majd írnoka (Ferenci Attila, szintén a beregszászi társulat művésze) felolvasta Rákóczi brezáni kiáltványát.

Az esemény korhű jellegét nyomatékosították a korabeli kuruc ruhába öltözött hagyományőrzők, akik szekéren érkeztek, s vonultak be a főtérre.

Onnan ugyancsak szekérrel mentek tovább Beregszász felé, ahol a délután folyamán, csatlakozva a Pulzus (Sion) Rádió rendezvényéhez, végigvonultak a főtéren, majd a város központjában szintén zászlót bontottak.

Annak idején ezzel a zászlóbontással kezdődött az a nyolc évig tartó szabadságharc, mely vidékünk történelme legkiemelkedőbb momentumának számít – mondta el Kész Barnabás, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet hagyományőrző műhelyének és a salánki hagyományőrző csapatnak a vezetője. A helyiek emlékezetében élénken él a Nagyságos Fejedelem. A XXI. század nemzedékének pedig az a feladata, hogy megőrizze és továbbadja a gyermekeknek Rákóczi emlékét, a magyar virtust. Feladatunk megteremteni annak a lehetőségét, hogy a magyar büszkén mondhassa magát magyarnak Kárpátalján, s büszkén tekinthessen vissza történelmére – tette hozzá Kész Barnabás.

101252-620x330