Uniós forrásokra a szerbiai gazdáknak

Hírek

2018-ban mintegy 50 millió euró áll majd a szerbiai gazdák rendelkezésére az Európai Unió mezőgazdaság-fejlesztési előcsatlakozási alapjából (IPARD), jelentette ki Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter.

A traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek beszerzésére vonatkozó első felhívást december 20-án teszik közzé, mondta a miniszter.

Mint magyarázta, az EU mezőgazdasági előcsatlakozási alapjáról van szó, 175 millió euró összegben, vissza nem térítendő eszközök formájában, s a 2020-ig terjedő időszakra irányozták elő.

A miniszter leszögezte, van néhány szabályzat, amely rendezi ezt a területet, de kollégái Szerbia-szerte igyekeznek felvilágosítani a gazdákat a folyamat menetét illetően.

„Az állam közfelhívást tesz közzé, s kiválasztja a végső felhasználókat az akkreditált feltételek alapján” – nyilatkozta Nedimović az RTS-nek, s hozzátette, a következő felhívás márciusban lesz, a harmadik pedig júliusban.

A miniszter elmondása szerint oligarchák nem pályázhatnak a vissza nem térítendő eszközökre, mivel a pénzt kis- és középtermelőknek szánják, írja a Tanjug.

Forrás: Vajdaság MA