Ukrajna kompromisszumot nem fogad el

Kijev Emberek

Ukrajna semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a magyar állampolgárság kérdésében Kárpátalján, az adott esetben nagyon következetesen fog cselekedni – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy csütörtök esti kijevi televíziós talkshow-ban.

A Prjamij ukrán tévécsatorna műsorában az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a magyar állampolgárság ügyében szó sem lehet kompromisszumról. Mint fogalmazott, “a lenni vagy nem lenni kérdéséről van szó, ami nem képezheti kompromisszum tárgyát”. Az adott esetben nagyon következetesen kell cselekednünk – tette hozzá.

A tárcavezető szerint többről van szó, mint “magyar útlevelek” kiadásáról. Arról van szó – mutatott rá – hogy “Kárpátalján egyes régiókban kevés Ukrajna van. El kell érnünk, hogy ott több Ukrajna legyen”. Emlékeztetett, hogy a magyar falvakban és Beregszászon járva látta, hogy az óra ott a magyar időt mutatja, s ennek megfelelően a zászlók is magyarok, igaz – folytatta – nem állami lobogók, de mégiscsak az identitás jelképei. “De mikor ennél több történik, nagyon következetesen kell cselekednünk” – szögezte le az ukrán diplomácia vezetője.

Megjegyezte, hogy New Yorkban találkozik és tárgyal majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Azt is kifejtette, hogy azok a konzulok, akik honosítással foglalkoznak Ukrajnában, valójában nem is konzulok, hanem valamilyen más feladatokat látnak el.

A zn.ua ukrán hírportál pénteken idézte Pavlo Klimkin egy nappal korábbi Twitter-bejegyzését, amelyben a külügyminiszter azt írta, neki úgy tűnik, valaki őt Ukrajnában és külföldön nem értette meg. “A beregszászi konzulátuson készült botrányos videofelvétellel nem csak az állampolgárság osztogatása a probléma, hanem a felhívás, hogy azt titkolják el Ukrajna elől. Van miről beszélnünk, és mi cselekedni fogunk” – írta a külügyi tárcavezető.

Az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerdán egy közösségi videomegosztón felvételt tett közzé, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. Az orgánum azt állította, a felvételhez saját forrásból jutott.

 

Forrás: http://www.karpatalja.ma