Újabb előadócsoport Érmihályfalván

Érmihályfalva Kiemelt cikk

Újabb előadócsoport Érmihályfalván: Mifi-Pódium

Nem mindennapi karácsonyi ajándékkal lepték meg diáktársaikat az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola színjátszói: első előadásukat mutatták be, egy népmese-paródiát. A bemutatót az iskola névadójának születésnapjára időzítették.

Az elmúlt évtizedekben többször is volt diákszínjátszó társulata a ma Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi általános iskolának. A diákok mindig szívesen voltak tagjai a “társulatoknak”, vettek részt a foglalkozásokon, előadásokon. Az utóbbi évek hiányát pótolva tavaly ősszel Felvinczi Erzsébet tanítónő és Boros Emőke tanárnő (mindketten tagjai a helyi Móka színjátszó csoportnak, utóbbi szinkronszínészi végzettséggel is rendelkezik) létrehoztak egy újabb diákszínjátszó csoportot, mely a Mifi – Pódium (Mihályfalvi Ifjúsági Pódium) nevet kapta. Kezdetben egyfajta szakkörként működtek, amikor a gyerekek megismerkedhettek a színjátszás érdekes világával, improvizációs gyakorlatokat végeztek, beszédtechnikát tanultak. Aztán megérett az idő egy előadás megtervezésére.

Két előadás

Nem véletlen a tervezés szó, hiszen a választás Kéri Ferenc:  Mosolyország tovább él című művére esett, (ami A só című népmese parodisztikus feldolgozása), melyre nem csak hónapokon át tartott próbákkal készültek, de a díszleteket is maguk a gyerekek tervezték és alkották meg. A bemutatót Zelk Zoltán születésnapjára, december 18-ra időzítették, így tisztelegve az iskola névadója előtt. A helyi kultúrházban mindjárt két előadást is tartottak, egyet az óvodásoknak, egyet az I. – VIII. osztályosoknak, ami összességében mintegy 500 fős publikumot jelent. A siker nem is maradt el, ami nem csak a végén felhangzó tapsban mérhető le, de az előadás közbeni csendről, ami a közönség figyelmét jelenti. “Kijelenthetjük, hogy Érmihályfalva kulturális életében egy újabb csoport született, mely, reméljük, a jövőben is folytatja tevékenységét”, mondta az előadás(ok) után Boros Emőke tanárnő.

Forrás: erdon.ro