Új tanévet ünnepelt a Csíkszeredai Kar

Csíkszereda Kiemelt cikk

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara új tanévet ünnepelt

Újabb tanévnyitót tudhat maga mögött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara. Az ünnepélyes tanévnyitóra 2018. szeptember 17-én, hétfőn került sor az egyetem Nagy Aulájában.

Az elsőéves hallgatók a megnyitót megelőzően részt vettek az egységes tanulmányi rendszer ismertetőjén, illetve hasznos információkat gyűjthettek a pedagógiai modullal kapcsolatban. A rendhagyó ünnepség 11 órától vette kezdetét. Az ünnepi beszédek sorozatát Dr. Mara Gyöngyvér rektorhelyettes asszony kezdte, aki bíztató szavakkal fordult az elsőévesek felé.

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, Tóth László felhívta a figyelmet, hogy amikor az erdélyi akadémiai élet egy része és a Magyar kormány 18 évvel ezelőtt igent mondott a Sapientia egyetemre, akkor igent mondott az egész erdélyi magyarságra és annak jövőjére. Az erdélyi magyarság nemzeti egyetemének nevezte városunk egyetemét.

,,Hivatása a közösséget szolgálni azzal, hogy teret nyújt neki, ahol helye van a legmagasabb szintű tudományművelésnek és teret ahol büszkén, félelem nélkül lehet magyarságunkat megélni és a nemzet jövőjének kérdéseiről eszmét cserélni.’’

Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel.

A folytatásban a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának nevében Dr. Lázár Ede dékán mondott beszédet, kiemelve az egyetem törekvéseit.

,,Erre törekszik a Sapientia, hogy a tudásotok ne csak egy vizsgára szóló, instant információhalmaz legyen, hanem a szakmai élet szerves részévé váljon. Az egyetem jóval több letölthető tudás tárhelyénél.’’

A hallgatóság képviseletében a Hallgatói Önkormányzat elnöke, Mihály Gergő köszöntötte az elsőéves hallgatókat. A köszöntőbeszédek sorát Bagoly Annabella, elsőéves kommunikáció és PR szakos hallgató zárta.

Az ünnepi beszédek elhangzása után, a legfontosabb momentum vette kezdetét. Az elsőéves hallgatók letették esküjüket, mellyel megfogadták, hogy az egyetem törvényeit tiszteletben tartják, nemzeti hagyományainkat, szellemi értékeinket megőrzik és továbbviszik az utókor számára. Az ünnepélyes eskütétellel az egyetem teljes jogú polgáraivá váltak az újonnan érkezett hallgatók.

A tanévnyitó rendhagyó momentumaként az idén is Ferber ösztöndíjban részesült négy másodéves hallgató, akik elsőéves tanulmányaikat kimagasló átlaggal végezték. Ferber Miklós, az Eastern Michigan University Ipari Technológia Karának tanára már az alapításától kezdve támogatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. A hallgatók támogatására, segítésére szánják az összeget, amelyet tanulmányaik folytatására, valamint szakmai fejlődésükre fordíthatnak.

A Codex régizene együttes tagjai muzsikájukkal emelték rendezvényünk színvonalát, gondoskodtak az ünnepi hangulatról.

A tanévnyitó ünnepség záró mozzanataként Nagyméltóságú és Főtisztelendő Tamás József aranymisés püspök adta áldását az egyetemre és a kezdődő egyetemi évre.

Minden kedves hallgatónknak, munkatársainknak sikeres tanévet kívánunk!

Forrás: sapientia.ro