Új iskolatáskák a zentai óvodásoknak

Zenta Hírek
A Rákóczi Szövetség a Magyar Nemzeti Tanács segítségével Vajdaság szerte 1450 iskolatáskát oszt szét magyar osztályokba induló végzős óvodásoknak.

A zentai Margaréta óvoda 32 gyerkőce is megkapta az iskolatáskákat, de Zenta községben összesen 151 gyermeket támogatnak.

A végzős óvodások műsorral köszönték meg az ajándékot. Ahogy megkapták, rögtön a hátukra is vették

Szercsik Tamás, óvodás, Margaréta óvoda: „Arra fogom majd használni, hogy vigyek mindent benne, amit kell az iskolába vinni.”

A szülőknek nagy segítséget nyújt a Rákóczi Szövetség támogatása.

Csinos Melinda, szülő: „A gyermekem is iskolába indul, nagyon várja már, és kapott egy gyönyörű szép könyvet is a Rákóczi Szövetségtől, annak is nagyon örültünk, és most ez a táska, ez az új életnek a kezdete, az iskolába lépésnek a szimbóluma, amibe nagyon sok könyv fog belekerülni, füzetek, mindenféle színes tolltartó.”

A Magyar Nemzeti Tanács 2013 óta működik együtt a Rákóczi Szövetséggel. A szoros kapcsolat célja, hogy a magyar gyerekek magyar oktatási intézményben folytassák tanulmányaikat, ezzel megőrizve identitásukat.

Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT (Magyar Összefogás): „A Rákóczi Szövetségnek köszönhetően a februári hónapban minden iskola-előkészítős gyermek megkapta Mátyás király könyvet, a mai napon átvehették itt Zentán a Margaréta óvodában a leendő elsősök az iskolatáskát, szám szerint harmincketten kapták meg az iskolatáskát, 15 legény és 17 nagylány, de Zenta községben 151 iskolatáskát fogunk kiosztani az elkövetkezendő napokban.”

Szeptember első napjaiban a Magyar Nemzeti Tanács minden magyar elsősnek beiskoláztatási csomagot is ajándékoz, valamint megkapják a Rákóczi Szövetség ösztöndíját is – tette hozzá Jerasz Anikó.

Csáky Csongor, elnök, Rákóczi Szövetség, Budapest: „Örömmel tudom mondani, hogy ez a magyar iskolaválasztási programja a Rákóczi Szövetségnek még 2004-ben a Felvidéken indult, ez gyakorlatilag teljessé válik a Kárpát-medencében, hiszen a Felvidék és Kárpátalja egésze mellett most már sikerült egész Vajdaságra is ezt a programot kiterjeszteni. A korábbi években csak a szórványterületeket érintette.”

Csáky Csongor elmondta, hogy Kárpát-medence szerte összesen 8000 végzős óvodás gazdagodik új iskolatáskával, ebből Vajdaságban 1450 kerül a gyerkőcök hátára.

Fotó: Magyar Szó: Az önkormányzat, a Rákóczi Szövetség és az MNT illetékesei a zentai Margaréta óvodában (Szögi Csaba felvétele)

 

 

 

Forrás: PannonRTV