Ugródeszka program – 2018

Kiemelt cikk

A Badur Alapítvány és szakmai partnere, a NESsT immár harmadik alkalommal hirdeti meg Társadalmi vállalkozásfejlesztő programját azzal a céllal, hogy fenntartható társadalmi vállalkozások támogatásán keresztül halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegény közösségek életminőségét hosszú távon javítsa.

A programra olyan non-profit szervezetek vagy informális csapatok jelentkezését várjuk, akik mélyszegénységben élő közösségeket segítenek, van egy kiforrott vállalkozási ötletük* és azt szeretnék beindítani, vagy egy már működő társadalmi vállalkozást megszilárdítani és növekedési pályára állítani.

A program első, üzletviteli képzést nyújtó szakaszában legfeljebb 5 sikeresen pályázó szervezet vehet részt, melyek a jelen pályázati felhívásban szereplő kritériumoknak megfelelnek, pályázatukat 2018. február 18-ig elektronikusan benyújtják, és kiválasztásra kerülnek.

Az üzletviteli képzés végén a szervezetek prezentálják részletes üzleti tervüket. A Badur Alapítvány pénzügyi támogatással ismeri el a legígéretesebb vállalkozásokat ötletük beindításához vagy vállalkozásuk fejlesztéséhez. A tervezett keretösszeg 10.000.000 Ft, mellyel legfeljebb két vállalkozást díjaz majd a Kuratórium.

A pénzügyi támogatáson túl, a díjazott szervezetek további szakmai támogatásban is részesülhetnek, amely többek között magába foglalhat mentorálást, konzultációs lehetőséget, hozzáférést üzleti kapcsolatrendszerhez. A további szakmai támogatás megítéléséről, tartalmáról, időtartamáról a Badur Alapítvány kuratóriuma dönt, a nyertes szervezettel és a NESsT szakértőivel való egyeztetést követően.

További információ:
Pályázati felhívás http://www.badurfoundation.org/images/badur/reports/2018_Badur_NessT_Call_HUN_Final.pdf

Pályázati adatlap:
http://www.badurfoundation.org/images/badur/reports/2018_Badur_NESsT_Application_form_HUN_FINAL.doc

Kapcsolattartó: Koppány Judit, , +36 1 487 8036

* Azon a szervezetek, csapatok számára, akik szívesen indítanának társadalmi vállalkozást, de nem rendelkeznek konkrét vállalkozási ötlettel, vagy ötletkezdeményeik teszteléséhez szívesen vennének plusz segítséget, a Badur Alapítvány 2018 tavaszán meghirdeti Keltető programját is. A program az ötletgenerálási, tesztelési és értékelési szakaszra fókuszálva támogatja majd a kiválasztott szervezeteket. A programrészleteiről a Badur Alapítvány honlapjáról tájékozódhatnak majd.

 

Forrás: Badur Alapítvány