Tusványos színeváltozásai

Farkas Réka Tusnádfürdő Hírek

Tusványos színeváltozásai

A Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor vitafórumnak indult, és éveken át a nagy nézetütköztetések, szellemi megmérettetések helyszíne volt. Meg- és kibeszélésekre nyújtott lehetőséget, ötletek pattantak ki, amelyek egy része valósággá vált, nyílt párbeszédre és háttéralkukra, eszmecserékre egyaránt alkalmasnak bizonyult.

Aztán, ahogy bonyolódott életünk, helyzetünk, szépen lassan lekoptak a tárgyalópartnerek. Előbb a román fél szívódott fel, kezdetben a politikusok mondtak nemet a meghívásra, majd elmaradoztak a politológusok, véleményformálók is, és eltünedeztek a más nézetet vallók, a liberálisok, a baloldaliak, az elmúlt években már ritkán jelent meg egy-két képviselőjük. Az egyre egyszínűbbé váló előadásoknak pár évig izgalmat, színt kölcsönöztek az erdélyi magyar politikai viták: eljön-e az RMDSZ, tárgyal-e elnöke Orbán Viktorral, részt vesz-e a nyílt vitán, egymásnak feszülnek-e a polgáriak és néppártiak? Ki szólal fel az autonómiafórumon? Van-e esély együttműködésre, vagy marad a marakodás? Tavaly-tavalyelőttre azonban már ezek az eszmecserék is eltompultak, a néhány fontosnak tűnő szópárbaj is kifulladt, nem nyitott új utakat, lehetőségeket, csak az acsarkodásra adott alkalmat.

Tusványos mostanra teljesen megváltozott. Nem vitákat generál, közös nevezőt keres, nem véleményeket ütköztet, hanem egymást felerősítő hasonló nézetekkel próbál üzenetet közvetíteni. Idén előadások sora szól majd a migránshelyzetről, Európa jövőjéről, ám nem lesznek jelen a más nézetet vallók, kisebbségben élők érvelnek autonómiakövetelésük mellett, de a többségi véleménynek nem akad tolmácsolója, civil aktivisták szólnak az erdőirtás veszélyeiről, és nem hangzik el a kitermelők, feldolgozók álláspontja. Az erdélyi magyar politikai elit pedig jelen lesz, minden párt képviselteti magát, ezúttal a teljes egyetértés jegyében. Olyan témákat kerestek a szervezők – például a székelyföldi önkormányzatok jövőjéről –, amelyekről mindenki nyugodtan értekezhet, nem bántják, nem sértik meg egymást, legfennebb a szintén távollévő román hatalom felé lövöldözik nyilaikat. Béke, egyetértés, teljes összhang várható.

Bizonyára van értelme az ilyen találkozóknak, tanácskozásoknak, előadásoknak is, fontos, hogy megismerjük a Kárpát-medence különböző régióiban élő magyarok helyzetét, képet kapjunk okos emberektől a világ dolgairól, ám Tusványos lényege mégis elkopni látszik. Haladáshoz, építkezéshez különböző nézetek, viták is szükségesek, hiába seprik szőnyeg alá néhány napra, a viszályok léteznek, nem tűnnek el. A kibeszélések, viták Tusványosa a kompromisszumok Tusványosává változott, lehet kényelmesebb, de sokkal egyhangúbb és hasznosnak is kevéssé hasznos így.

Forrás: erdely.ma