Tündérlámpás és mesevetélkedő

Bácsfeketehegy Hírek

Izgalmas szünidei foglalkozás a könyvtárban

A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtárban ma ér véget egy háromnapos, téli szünidő-búcsúztató foglalkozás. A szerdán kezdődött eseményen azok a gyerekek vehettek részt ingyenesen, akik tagjai a könyvtárnak. Csordás Katalin könyvtáros arról számolt be lapunknak, hogy rendszeresen szerveznek hasonló jellegű foglalkozásokat.

– A téli, a tavaszi és a nyári szünidőben is rendszeresen szervezünk foglalkozásokat a gyerekeknek itt, a könyvtárban. Most a téli szünidő utolsó három napjára időzítettük, mikor már odahaza bizonyára unatkoznak. A foglalkozás alatt kézműveskedtünk, társasjátékoztunk és bemutattam a gyerekeknek a könyvtár új gyermekkönyveit. Ez utóbbinak az olvasásra nevelés a célja, hiszen könyvtárban vagyunk. Elsőként Nyulász Péter Helka című trilógiáját mutattam be, majd Berg Judit Rumini sorozatát, végül pedig Beck Andreának A Titoktündér című sorozatát. A kézműves foglalkozások során első nap papírbalerinákat készítettünk, második nap tündérlámpást, az utolsó napon pedig bohócos szélforgót, tekintettel a farsangi időszak kezdetére – mondta el a könyvtáros.

Az utolsó napon egy mesevetélkedő tette színsebbé a könyvtári foglalkozást, amely során a gyerekek egy négyfordulós versenyen mutathatták meg, hogy ki tud többet a mesékről. Csordás végezetül arról is beszámolt, hogy napi 15–20 gyerek vett részt a foglalkozáson, amit a Kozma Lajos Könyvtár a Feketics Művelődési Egyesülettel közösen szervezett.

 

Forrás: Magyar Szó