Torma Gábor Emlékfutás Zselízen

Zselíz Emberek

(Fotó: TGE)

Nagy érdeklődéssel övezve immáron második alkalommal szerveztek közösségi sporteseményt egy tragikusan elhunyt fiatal zselízi sportoló, Torma Gábor emlékére. Gábor 2019-ben egy tűzbalesetben vesztette életét. Emlékének ápolására megalakították a Torma Gábor Egyesületet, ami több aktivitás mellett  kezdeményezte, hogy a futóversenyt a fiatalon elhunyt sportolóról nevezzék el.

2021-ben a Városi Napok keretében került megrendezésre az esemény, idén azonban külön alkalmat szántak neki. A résztvevők két távra nevezhettek: 4 és 8 kilométerre.

Az időt a tavalyihoz hasonlóan idén se mérték, mindenki saját egészségéért, saját lelkiismerete és kondíciója szerint futott.

A rajt és a cél a tavalyihoz hasonlóan az éppen felújítás alatt álló Esterházy-kastély előtt volt, ám az útvonal egy kicsit módosult az előző évihez képest. Ugyanúgy az újonnan elkészült bicikliúton történt a futás, de idén egy körrel bővült a festői környezetű Esterházy-parkban. A 4 kilométeres távnál az egykori vágóhídnál, a teljes távot vállalók esetében pedig a vízi erőműnél volt a fordulás. A szervezők a plusz kört azzal indokolták, hogy ezzel is ráirányítsák a figyelmet, hogy milyen csodálatos parkja van Zselíznek, amit jobban meg kellene becsülni.

A tavalyihoz képest az esemény abban is fejlődött, hogy immáron minden nevező érem mellett egyéni pólót is kapott.

Idén 120-nál is többen vettek részt a futáson.

A megnyitót és a technikai eligazítást Kepka Márk, önkormányzati képviselő, a Comenius Gimnázium tanára, Torma Gábor egykori osztályfőnöke tartotta, majd Šiko Denis, a Pozsonyi Testnevelési Egyetem edzőszakos hallgatója tartott szakszerű bemelegítést.

„A sport ereje csodákra képes! Tavaly közel kilencvenen futottunk, amire azt mondtuk, hogy wow! ennyi ember megmozdul egy nemes gesztusként. Ehhez képest idén harminccal többen regisztráltak, így 120-nàl is többen futottunk. Nagyon szépen szeretném megköszönni mindenkinek, aki bármilyen formában bekapcsolódott ebbe a sporteseménybe. Külön köszönet a Balla házaspárnak és a Balucci cégnek a pólókért, a zselízi városvezetésnek, a városi rendőrségnek a rendezvény biztosításáért, Nyitra megye önkormányzatának, a zselízi magyar alapiskolának és természetesen a főszervező Torma Gábor Egyesületnek. Jó volt átélni ezt a közösségi élményt és ezt a szép gesztust” – mondta el Csonka Ákos, önkormányzati képviselő, az esemény egyik szervezője.

(Fotó: TGE)

„Célunk, hogy a verseny tovább fejlődjön a jövőben. Elképzeléseink szerint jövőre már mérőrendszert is betervezünk, így mindenki idejét és teljesítményét mérjük, illetve szeretnénk egyéni érmét is készíttetni az eseményre, ami még színvonalasabbá és hangulatosabbá, emlékezetesebbé teszi a rendezvényt”

– tette hozzá Csonka.

(Felvidék.ma)