Tojásfával várják a húsvétot

Bácskossuthfalva Hírek

Bácskossuthfalva apraját-nagyját megmozgatta a központban felállított tojásfa díszítése. Az ovisok húsvéti dalokat adtak elő, és valamennyi gyermek hozott magával egy-egy fára szánt színes, kifújt tojást. Az Írisz Virágkedvelők és Környezetvédők Egyesülete és az Életfa Nagycsaládosok Egyesülete, valamint Simon Szilvia óvónő közös ötlete és szervezése nyomán zajlott kedd délutáni megmozduláson több mint 300 díszes hímes tojás került az alkalomra felállított fára – tudtuk meg Dávid Kornéliától, a falu virágkedvelőit tömörítő egyesület elnökétől.

Elsősorban Bácskossuthfalva közösségének összekovácsolása volt a célunk, és örömmel tapasztaljuk a sikerünket, hogy megtöltöttük a központban az újszülöttek tiszteletére felállított harangláb melletti teret. Hálásak vagyunk mindenkinek a részvételért, sokan hozzátettek egy kis igyekezetet, hogy vidámságot, pozitív energiákat vigyünk a hétköznapjainkba. Egyesületünk tagjai a gyerekek körében népszerű színes nyuszidíszlettel és alkalmi dekorációval is készültek. A tojásokat Doma László felajánlásának köszönhetően tudtuk felfüggeszteni a gyümölcsösében kiszáradt, de a központban „új életre” kelt fára – nyilatkozta Dávid Kornélia, aki elárulta azt is, hogy a központot a tervek szerint két hétig ékesíti a húsvéti dekoráció. Simon Szilvia óvónő elmondta, hogy ez a húsvéti szokás eredetileg sváb területről származik, és reméli, hogy mivel Magyarországon már nagy népszerűségnek örvend, meghonosodik Bácskossuthfalván is.

Valóságos tömeg alakult ki a központban a tojásfa felállításakor. Az itt élőknek is öröm ez, és olyan családokkal is találkozhattunk, amelyek az ünnepekre hazatérve csatlakoztak a rendezvényhez. Remélem, hogy ezzel hagyományt tudunk teremteni, és még sok ilyen megmozdulás lesz a falunkban.

A megmozduláshoz papírdíszeikkel járultak hozzá a bölcsődés gyerekek, az óvodások, a kisiskolások pedig az óvónők, a tanítónők, a szülők és a nagymamák közreműködésével kifújt, kiszínezett, díszített tojásokkal készültek. Az ünnepi fát gazdagították a virágkedvelők is és a nagycsaládos egyesületének kicsiny tagjai, illetve több tojással hozzájárultak még az Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézet lakói és gondozói, a helyi nyugdíjas-egyesület és a Tarka Virág kézimunkacsoport, valamint a topolyai 3+ Nagycsaládosok Egyesülete.

Forrás: Magyar Szó