Többnyelvű helységnévtábla-kihelyezés

Nagybánya Kiemelt cikk

Nagybánya nyerte a többnyelvű helységnévtábla-kihelyezési versenyt

Kitették Nagybánya városhatáraihoz a többnyelvű helységnévtáblákat. Vida Noémi alpolgármester a Baia Mare – Nagybánya – Neustadt feliratú helységnévtábláknál készült fotókat osztott meg a Facebook-oldalán “Legyen Nagybánya Európa kulturális fővárosa” szöveggel. Kolozsváron tegnap a Musai-Muszáj mozgalom belső információkra hivatkozva közölte: Kolozsváron is elkészültek a háromnyelvű helységnévtáblák, azonban az információt Horváth Annaalpolgármester nem tudta megerősíteni.

A többnyelvű helységnévtábla kihelyezését felgyorsította, hogy az Európai Kulturális Főváros részéről a nemzetközi zsűri látogatja meg a pályázó városokat. Jelenleg Kolozsváron tartózkodnak. Kovács Richárdnagybányai városi tanácsos a Transindexnek elmondta, a zsűrit holnapra várják Nagybányára.

Jövő héten, szeptember 16-án derül ki, hogy a négy versenyben maradt város, Bukarest, Kolozsvár, Nagybánya és Temesvár közül melyik viseli 2021-ben viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Forrás: http://itthon.transindex.ro/?hir=43733