Tíz barlang látogatható mostantól

Bihar megye Kiemelt cikk

Tíz barlang látogatható mostantól

Véget ért az a másfél éves projekt, melyen belül, svájci támogatásból, a Bihar megyei Védett Területek és Fenntartható Fejlődés Központja (CAPDD) tíz barlangot tett látogathatóvá.

A projekt teljes értéke közel 85 ezer svájci frank volt, melyből a központ 9,5 ezer svájci frankot fizetett ki, a többit pedig svájci állami támogatásból törlesztették. A részletekről hétfőn, sajtótájékoztatón számolt be Ács Andrei projektmenedzser, valamint Paul Iacobaş, a CAPDD elnöke.

Szervezetten

Az alapötlet az volt, hangzott el, hogy tíz, erősen leromlott állapotban lévő Bihar megyeibarlangot rendbe hozzanak, szervezett formában látogathatóvá tegyenek és egyúttal népszerűsítsenek is, mint turisztikai célpontot. A barlangok a hatvanas-hetvenes évekbennyitva álltak, egyeseket időközben lezártak, de a kapukat feltörték. Az Osoi barlangban például a turisták felkapaszkodtak a cseppkövekre, sárral és agyaggal mocskolták be ezeket. A CAPDD munkatársai korlátokkal, fémlépcsőkkel látták el a barlangokat, s ezentúl csak a kialakított útvonalon lehet haladni.

A projekten belül mind a tíz barlangra vonatkozóan – Szelek barlangja, Pokol (Bătrânului)barlang, Ciur Ponor barlang, Király barlang, Dobos barlang, Gálosházi barlang, Bőgő(Gruieţului) barlang, Hârtopul Bonchii barlang, Moanei barlang, Osoi barlang –tanulmányok készültek arról, hogy milyen állapotban vannak. A tanulmányok az említett barlangok élővilágára, továbbá geológiai, paleontológiai, régészeti sajátosságaira terjednek ki, mindegyikre vonatkozóan menedzsment terv és látogatási szabályzat készült. A legtöbb barlangot biztonsági kapuval látták el. A tíz barlang ezentúl csak képzett barlangi vezetővel látogatható, ehhez a www.padureacraiului.ro honlapon szereplő utazásszervezőkkel kell felvenni a kapcsolatot. Az utazásszervezők listája a projekten belül kiadott, román és angol nyelvű brosúrákban is szerepel, ezekhez többek között a CAPDD székhelyén (Patrioţilor u. 2. sz., tel. 0359.401.556) lehet hozzájutni, de elektronikus formátumban is megrendelhetők a villanyposta címen. Ugyancsak a projekten belül rövid tájékoztató filmek is készültek mind a tíz barlangról, ezek hamarosan elérhetőek lesznek.

Kategóriák

A barlangok között vannak, amelyeket gyakorlatilag bárki meglátogathat, mint például a Dobos, vagy a Bőgő barlang, vannak közepesen nehezen látogathatók, melyek azok számára ajánlottak, akik jó fizikai állapotban vannak és gyakran túráznak – ilyen például a Pokol barlang, a Moanei barlang, s végül pedig van három olyan barlang is, mely csak azoknak ajánlott, akik képesek egész napos túrákra, melyeken belül egyes szakaszokon nagy fizikai és pszichikai teherbírásra van szükség (például kúszni kell, földalatti tavakon, vagy függőleges szakaszokon kell áthaladni), s melyekhez speciális öltözék szükséges. Ez utóbbi kategóriába tartozik a Szelek barlangja, a Ciur Ponor barlang, illetve a Hârtopul Bonchii barlang. A látogatás ára személyenként 50 és 200 lej közötti, az ár többek között attól is függ, hogy milyen felszereléseket kell kölcsönözni, illetve hány személyből áll a csoport (nagyobb csoportok kevesebbet fizetnek, de meg van szabva az is, maximum hányan lehetnek egy csoportban). A túravezetők nem csupán magukról a barlangokról, hanem az ezekkel kapcsolatos környezetvédelmi tudnivalókról is tájékoztatják a turistákat, hangzott el.

Tervek

A CAPDD az elkövetkezendőkben egy olyan internetes felületet szeretne létesíteni, ahol minden túrára vonatkozóan részletek szerepelnek, hogy mindenki megtalálhassa azt, amelyik számára a leginkább megfelel. Egyúttal több barlangi vezetőt szeretnének kiképezni, főként a helyi lakosok közül. A távlati tervek közé tartozik az, hogy szálláshelyeket létesítsenek, ugyanis a Király-erdőn ez egyelőre gondot jelent, s az is, hogy további barlangokkal gazdagodjon a hálózat.

Forrás: erdon.ro