Tisztújítás a cukorbetegek egyesületében

Zenta Hírek

Szeretnék minél jobban mozgósítani az embereket, köztük a fiatalokat is

Néhány nappal ezelőtt tartotta meg évi közgyűlését a Zentai Cukorbetegek Egyesülete, amelynek új vezetőségét is megválasztották.

Az egyesület az elmúlt év minden hónapjában megszervezte a cukorszintméréseket, valamint kreatív műhelyt is indítottak a tagok számára. Ezenkívül megünnepelték a cukorbetegek világnapját, illetve kirándulásokat is szerveztek Magyarországra és tartományunk több városába – számolt be a tevékenységükről Bata Teréz, akit az összejövetelen jelen lévők egyhangúlag újraválasztottak az egyesület elnökévé.

A zentai egyesületnek jelenleg több mint száz tagja van, de a község területén feltételezhetően jóval többen szenvednek ebben a betegségben. Ahogyan az elnök elmondta, nagyon nehéz nyilvántartani a cukorbetegeket, mivel a betegség kialakulásához évek kellenek, ráadásul mivel eleinte nincsenek tünetei, sokan észre sem veszik, hogy betegek. Az egyesület elnöke hangsúlyozta, sokan csak a mérések során szembesülnek azzal, hogy magas a vércukorszintjük, majd hozzátette, nagyon alattomos betegségről van szó, amelynek amikor már fáj, akkorra a szövődményei is kialakultak, legyen szó neuropátiáról, retinapátiáról, az idegszálak tönkremenéséről, agyvérzésről, szívinfarktusról, veseelégtelenségről, éppen ezért rendkívül fontos lenne, hogy az emberek rendszeresen járjanak szűrésre, rendszeresen mérjék a vércukorszintjüket.

Az idei évre tervezett tevékenységekről Zabos Zoltán, az egyesület újonnan megválasztott elnökhelyettese számolt be, aki a hagyományos események mellett egy miniolimpia megszervezését emelte ki, hozzáfűzve, hogy szeretnék minél jobban mozgósítani az embereket, köztük a fiatalokat is, akiket szeretnének mindinkább bevonni a szervezetük tevékenységébe.

A közgyűlésen az egyesület igazgatóbizottságába Takács Györgyöt, Deák Teréziát, Pilisi Attilát, Ollai Gyöngyit és Prikidánovity Valériát, az ellenőrző bizottságba Hann Évát, Tomić Snežanát és Gyatkó Istvánt választották meg.

Az egyesületnek jelenleg több mint száz tagja van (Horváth Zsolt felvétele)

 

Forrás: Magyar Szó