Téka Alapítvány: eredményes évet zártak

Erdély Interjúk
A szamosújvári Téka Alapítvány idén a szokásostól eltérően február elsején tartotta éves közgyűlését. A székházban a tagok nagy része összegyűlt, míg a többiek írásban hatalmaztak fel maguk helyett valakit, így az alapszabályzat értelmében döntőképes volt a testület. A gyűlést Budai Annamária alelnök és Fodor Zoltán vezetőségi tag vezette.

Elsőként Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány elnöke számolt be a 2018-as év megvalósításairól, kihangsúlyozva az ünnepi 25 év jelentőségét. A nagyrendezvények és az időszakos rendezvények sora bővült, a kollégium felújítása zajlott.

Egri Hajnal, a Művelődési Központ vezetője a rendezvényekről, tanfolyamokról mutatta be vetítettképes beszámolóját. A táborok sora is bővült a hímző táborral, így 8-ra emelkedett ezen rendezvények száma.

Rariga Imola, a Téka Szórványkollégium 121 diákjának iskolán kívüli programjairól számolt be, a napi programtól a rendszeres (pl. kézművesség, néptánc) tevékenységekig illetve a különleges alkalmakig, amelyeknek célja ugyanaz: olyan fiatalokat nevelni, akik szülőföldjük értékeit elsajátítják és gazdagítják.

Székely Melinda a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum és a Téka Alapítvány partnerségét mutatta be. Az alapítvány, amely az iskola építtetője is volt, jelenleg háttérintézmény szerepet tölt be, segítve a tanintézmény működését. Az ebédszállítástól a személyzet alkalmazásáig illetve pedagógusképzésig bármiben számíthat az iskola az alapítvány segítségére. Számos közös programot valósítanak meg, vetélkedőket, kulturális és sporteseményeket, előadásokat és kirándulásokat is akár.

Balázs-Bécsi Enikő pénzügyi beszámolójában felsorolja a pályázatok forrásait, a kiadások összegeit és arányát, az alapítvány vagyonában bekövetkezett változásokat. A közgyűlésen részt vevők egyhangúan elfogadták a beszámolókat.

A továbbiakban Balázs-Bécsi Attila a 2019-es évre szóló munkaterv pár pontját emelte ki, a feketelaki faluház nádtetőjének felújítását, a lovarda beindítását jelentette be illetve az iskola sportbázisának fejlesztését vázolta fel. További célok között szerepelt még gazdasági jellegű programok beindítása is.

Katona Annamária óvónő, a Sünike óvoda nevében megköszönte az ebéd szállításában nyújtott segítséget is.