Tehetségük csiszolásával töltik a szünidőt

Komárom Emberek
Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a két komáromi művész emlékének tiszteletére rendezi meg minden évben a nyári táborokat.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége már a nyári vakáció első napjától két táborral is kedveskedik a tehetséges felvidéki magyar gyermekeknek, akik vers- és prózamondó, valamint képzőművészeti táborban kamatoztathatják tudásukat. Így a vakáció ideje alatt a felhőtlen szórakozás mellett hasznos időtöltéssel, tehetségük csiszolásával, játékos formában tölthetik a szünidő első napjait.

(Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma)

A tábor ma már nagy közkedveltségnek örvend, hiszen összesen 92 kisdiák jelentkezett, ebből 31-en a XVI. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Táborba, akik négy kiváló szakember – Bernáth Tamás, Culka Ottó és Jókai Ágnes színművész, valamint Németh Ervin, a Soproni Petőfi Színház dramaturgja, drámatanár, mentor – segítségével fejleszthetik tudásukat. A képzőművészetért rajongó 61 jelentkező a IX. Harmos Károly Képzőművészeti Tábor lakója lett, szakmai fejlődésükről Jókai Éva és Tóth Andrea művésztanárok gondoskodnak, munkájukat segíti még Kiss Gabriella, Szabó Gabriella, Tóth Márta Réka és Tóth Borbála. Itt hagyományos és újfajta technikák alkalmazását próbálhatják ki az ifjú művészpalánták.

Jókai Ágnes és tanítványai (Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma)

A táborlakók esti programjáról is gondoskodtak a szervezők, az első nap estéjén érdekes előadást hallhattunk Varga Tamás pedagógustól, témája a Duna volt, előadását játékos vetélkedővel és apró díjakkal tette még izgalmasabbá. Majd következett a SZMPSZ idei Tehetségnagykövete, Écsi Gyöngyi mesemondó és Teremtésmeséje, melyet nagy érdeklődéssel hallgattak kicsik és nagyok.

A további estéken DJ Szemi fogja jó zenével szórakoztatni a gyerekeket, majd a szerdai napon Dunaalmásra látogatnak el, ahol egy „Parasztolimpia” résztvevői lesznek. A többi nap az alkotásé és a művészeteké, az eredményeket pedig majd hétvégén, a péntek délutáni táborzáráskor lehet megtekinteni egy kiállítás keretében és az előadások alkalmával.

Az ajtódekoráció (Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma)

Fekete Irén, a SZMPSZ elnöke a következőket üzente a táborozóknak: „Kellő ellazulás után nem maradhat más hátra, csak hogy kellemes élményeket, jó szórakozást, szép jövőt jósoló művészi fejlődést kívánjak mindenkinek!”

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége gondoskodik arról, hogy a diákok kellemes hangulatban, baráti társaságban, szakmai háttértámogatással fejlődhessenek az őket leginkább érdeklő területeken. Öröm volt betekinteni a tábor életébe.

Forrás: Felvidék.ma/SZAKC