Tavaszi zsongás

Bácskossuthfalva Hírek

Megnyílt a Tavaszi zsongás elnevezésű kiállítás Bácskossuthfalván, az Emlékházban. A helyi amatőr kézművesek és művészek kiállításán a hagyományos kézimunkákon kívül újabb technikákkal készült tárgyakat is megtekinthetnek és megvásárolhatnak az érdeklődők.

Nagy érdeklődés övezte a Tavaszi Zsongás elnevezésű kiállítás megnyitóját Bácskossuthfalván, melyen helyi alkotók mutatták be munkáikat. Hímzett párnák, festett cserepek, vesszőből font dísz- és használati tárgyak, fametszetek is láthatók a kiállításon. A hagyományos kézimunkákon kívül újabb technikákkal készült tárgyakat is kiállítottak az alkotók.

Pecze Angéla, vezető, Tarka Virág Kézimunkacsoport: „Különböző munkákat készítünk, javarészt hímzünk, de azért vannak újdonságok, próbálkozunk fonalgrafikával, ez most egy újdonság és talán népszerű is a fiatalok körében, jobban, mint a hímzés.”

Petkov Saša, Bácskossuthfalva: „Pirográfiával foglalkozok. Ez egy ősi technika, égetés fára. Kevésbé ismert, mivel nem sokan foglalkozunk ezzel. A magyar történelem ihletett meg, a magyar történelmi alakokat próbáltam reprodukálni.”

A rendezvény célja a helyi kézművesek bemutatkozási lehetőségének bővítése. Gogolyák Gabriella, az Ady Endre Művelődési Központ elnöke. „Nem kimondottan kézimunkák vannak kiállítva, hanem különböző kézműves dolgok, hiszen a faluban többen foglalkoznak amatőrök kézművességgel, de igazából nincs hol nekik őket megmutatni, és ez egy jó alkalom, hogy meglássák egymás munkáját, illetve a nagyközönségnek is bemutassák.”

A bácskossuthfalvi Tavaszi Zsongás amatőr kézműves és művészeti kiállítás március 16-ig, jövő szerdáig várja az érdeklődőket.

 

Forrás: PannonRTV