Tarja Turunen-Szent György Napok zárónapján

Erdély Hírek

Tarja Turunen lép fel a 28. Szent György Napok zárónapján

Kézművessör-fesztivál, három új helyszín és egyéb jóságok Erdély legnagyobb városünnepén.

Április 24-május 5. között szervezik meg a 28. Szent György Napokat – jelentették mai sajtótájékoztatójukon a szervezők. A 12 napot tartó eseménysorozat idén Sebestyén Márta koncertjével indul április 24-én 19 órától a Krisztus Király Római Katolikus Templomban, ez lesz a nyitóhangverseny. Ezen kívül a szervezők még három főszínpados fellépőt jelentettek be első sajtótájékoztatójukon: a Bagossy Brothers Company Szimfonik május 3-án lép fel 19 órától, a Holograf május 4-én 23 órakor, és május 5-én Tarja Turunen, a Nightwish volt énekese lép fel 20:30-tól.

A sajtótájékoztatónak helyet adó Szimpla romkocsmában már érkezésemkor Nightwish szólt a hangszórókból, ami persze fel sem tűnt, amúgyis el voltam foglalva a térrel való ismerkedéssel (kb. akkor nyitott meg a Szimpla, amikor én eltűntem a színről két évre gyermeknevelésire). Nagyon hangulatos, igazi romkocsmafílinget hozó hely, a berendezés csupa újrahasznosított/átalakított bútorból és kiegészítőből áll, a kínálatukban pedig olyan extrák is szerepelnek, mint egészséges nasi (zöldségekből) vagy ehető kávéspohár, ami nem generál szemetet, hogy csak két dolgot említsek. Mivel a Szimpla a Szent György téren (gyengébbek kedvéért: a Sugás áruházzal szemben) található, kézenfekvőnek is tűnik, hogy úgy döntöttek, bevállalják, hogy az idei Szent György Napokon – partnerségben az önkormányzattal – ők szervezik a Szent György téri programokat. Ez adta egyébként az apropóját annak is, hogy az első városnapi sajtótájékoztatót itt szervezték – mondta el Antal Árpád András polgármester.

Amikor Tarja neve elhangzott, önkéntelenül felmorajlott a társaság. Wow! (Ezúton is riszpekt Dancs Zsolinak, aki összehozta a dealt, és véééégre a zúzósabb zenei stílusok kedvelőinek is kedvében járnak Erdély legnagyobb városünnep-fesztiváljának szervezői. Ennél már talán csak az lett volna ütősebb, ha magát a Nightwisht jelentik be – de hát még sok-sok év áll előttünk, és remélhetőleg sok-sok Szent György Napok.) A polgármester ironikusan úgy fogalmazott: többször érte őket az a vád, hogy idősödő, “kifutott modelleket” hívnak meg a Szent György Napokra koncertezni, de most úgy érzik, ezzel a nemzetközi hírnevű fellépővel sikerült áttörést elérni, hiszen a Nightwish volt énekese “annyira fiatal, hogy nálam is fiatalabb” – mondta mosolyogva. (Tarja 41 éves, Antal Árpád 43 – csak hogy ne kelljen neked is rákeresned a Wikipédiában, szerk.megj.) Knop Ildikó programkoordinátor arról számolt be, idén több újdonsággal is készülnek, ez lesz a megújuló Szent György Napok első kiadása. A helyszínek szempontból is van néhány változás: 3 új helyszín is van, az egyik éppen a Szent György tér, amelyet közösen a Szimplával találtunk ki és valósítunk meg – tájékoztatott. Itt kapnak teret az utcai művészetek, amelyeknek bevonását tavaly próbálták ki először, és nagy siker volt, ezért folytatják idén is ezt a vonalat; konkrét programról majd egy másik alkalommal beszélnek. “Amit fontos tudni ebben a pillanatban, hogy szeretnénk egy kis streetfood és kézművessör-fesztivált, egyfajta kiegészítő szolgáltatást a létezőkhöz, izgalmas ételeket és italokat elhozni Sepsiszentgyörgyre” – mondta el Knop. Ezen a helyszínen kapnak teret az utcazenei produkciók is. A másik új helyszín a Sugásfürdő: idén május 1. is beleesik a városnapokba, ez alkalomból egy városi majálist szerveznek Sepsiszentgyörgy “kertjében”. A harmadik új helyszín a Sepsi Aréna, illetve annak parkolója, itt lesz a vidámpark. Erdély András sajtószóvivő elmondta, idén 9 napos lesz a kulturális hét, mert az ortodox húsvét április 26-28. közé esik, és nem lehetett “megkerülni”. Ezekben a napokban úgymond belassít a Szent György Napok, úgy szervezték a programot, hogy az ne zavarja az ortodox hívőket.

A kulturális hét eseményeinek 12 helyszíne lesz idén: Krisztus Király-templom, Tamási Áron Színház, Andrei Muresanu Színház, Bod Péter Megyei Könyvtár, Háromszék Táncstúdió, Bábterem, Kamaraterem, Magma Kortárs Képzőművészeti Kiállítótér, Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK), unitárius templom, Tein Teaház, Sepsi Aréna és Szimpla. A kültéri programok 5 színpadon zajlanak. Tavaly négy színpad volt, azok maradnak. A főszínpad arccal lefele a színház felé, a mostani korcsolyapálya helyén lesz; a közösségi színpad az 56-os téren a Kónya Ádám Művelődési Ház mellett; a kultúrkerti színpad a múzeumkertben a borudvarral együtt; az ifjúsági színpad az unitárius templom mögött lesz; illetve itt, a Szent György-téren is lesz egy színpad. A lacikonyhák a Lábasház előtt, a Bodok hotel parkolójában és a Romudvarban kapnak helyet. A kézműves vásár a Székely Nemzeti Múzeum előtt, a Kós Károly utcában, a Mihai Viteazul gimnázium és a Kriza János utca sarka között, illetve a gróf Mikó Imre utcában lesz – tájékoztatott a sajtószóvivő. Röviden a fellépőkről is ejtett pár szót: Sebestyén Márta mellett lép fel a nyitóhangversenyen a szintén magyarországi Szamosi Szabolcs zongorista, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette Campanella gyermekkórusa, akik 2016-ban nyerték meg a legjobb gyermekkórus díját Romániában. A gyergyói, 2013-ban alakult Bagossy a Heureka Pop Orchestra kíséretében lép fel, ez utóbbi egy magyarországi szimfonikus zenekar, amely a legnevesebb zenekarok tagjait tömöríti, nemrég voltak egyébként Sepsiszentgyörgyön. A Holograf pont tíz éve volt már egyszer a Szent György Napokon, és szívesen jönnek megint, mert jól érezték magukat. (Nyilván, mint mindig, ezúttal is kétnyelvű volt a sajtótájékoztató. Lehet, hogy “régiek” mármint a Holograf, de még egy olyan világból jönnek, amikor nem gombokat nyomogattak, hanem igazi hangszereken játszottak, és még írtak szöveget a dalokhoz – nosztalgiázott kicsit Erdély András a román újságíróknak románul, mintegy reflektálva a polgármester sajtótájékoztató elején tett megjegyzésére az “idejétmúlt”-ság vádjáról.)

És akkor Tarja, ha valaki nem tudná: karrierje delén van, konzervatóriumot végzett opera szakon, 3 oktávot fog át a hangja, lírai szopránján bármilyen szólista szerepet el tudna énekelni a világ bármelyik operájában. 2005-ig volt a Nightwish énekese, utána szólókarrierbe kezdett – sorolta a sajtószóvivő. A Szimpla tulaja meghívná egy kávéra, mi pedig sajtósként szívesen kérdeznénk tőle egy online sajtótájékoztatón, ha sikerül ezt a szervezőknek összehozni. Tarja Turunen egyébként többször koncertezett már Romániában. Legutóbb 2017-ben Temesváron és Bukarestben, valamint a nagyszebeni ArtMania fesztiválon, azelőtt 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben Bukarestben, de még a Nightwish-időkben, 2005-ben is fellépett Nagyszebenben. Tekintve, hogy ilyen nagy dobás lesz a zárónapon egy nemzetközi hírű sztárral, mekkora lesz a költségvetés? Még nem tudják pontosan, de tavalyhoz képest kb. 20%-kal szánnak többet rá. Újdonság idén, hogy nem zárják le a Kórház utca-Kriza János utca útvonalát a forgalom előtt. Az idei városünnep szervezői: a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Tega és a Laborfalvi Róza Alapítvány. A családias hangulatú sajtótájékoztató közös reggelizéssel ért véget, megkóstolhattuk Józsi Kinga, a Szimpla tulajdonosa remek hidegtálas falatkáit.