Tanévnyitó Marosvásárhelyen

Marosvásárhely Kiemelt cikk

A templomban, majd az iskolaudvaron nyitotta meg a tanévet az újraalapított marosvásárhelyi katolikus gimnázium

A marosvásárhelyi belvárosi Keresztelő Szent János plébániatemplomban, majd az iskolaudvaron nyitotta meg a tanévet az újraalapított II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium.

A tanévnyitó ünnepségen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta: nemcsak Maros megyében, hanem egész Erdélyben próbára tette a magyar emberek tűrőképességét a katolikus gimnázium korábbi ellehetetlenítése. “Ezt a próbát nem gyorsfutóknak találták ki. Mi viszont hosszú távra rendezkedtünk be, és bármilyen nehéz is volt, álltuk az elénk gördített akadályokat” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
A magyar szövetség elnöke szerint mindenki számára üzenete van annak, hogy a katolikus iskola ügyében nem sikerült legyűrni a magyar közösséget. Szerinte a közösség megtanulta: “egyetlenegy iskolát sem hagyhat elveszni”, és ez azoknak is üzenet, akik “ma is leselkednek, és csak arra várnak, hogy újból lecsapjanak”.
A tanévnyitón részt vett Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke is. A magyar közmédiának adott nyilatkozatában az érsek megemlítette: nemzetközi politikai nyomással sikerült elérni, hogy újrainduljon a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium. Az egyházfő felidézte: 1989 után az erdélyi római katolikusok abban reménykedtek, hogy szabadságban és jogállami körülmények között élhetnek. Ehhez képest csalódásként élték meg, hogy csak húsz év késéssel sikerült az egyháznak visszaszereznie a kommunista diktatúrában államosított marosvásárhelyi iskolaépületeit, és csak ez után két évvel sikerült elindítani a magyar római katolikus iskolát, amit viszont rövid működés után újra megszüntettek. Az érsek hozzátette, hogy az erdélyi magyar katolikusok magyarként is, katolikusként is kisebbségben élnek, de ragaszkodnak a jogaikhoz. Azt is hozzátette: az egyháznak sajnálatos módon állandóan készen kell állnia a gáncsoskodásra.

Hasonló szellemben nyilatkozott a magyar közmédiának Tamási Zsolt, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója is. Úgy vélte: folyamatosan vannak próbálkozások arra, hogy nehézséget okozzanak az iskolának a “jóakarói”, de ezzel együtt kell élni. Szerinte a gáncsoskodásnak az a célja, hogy félelmet és bizonytalanságérzetet ébresszen a közösségben. Az igazgató azonban úgy vélte, hogy az iskola tanárai kellőképpen megedződtek ahhoz, hogy a gáncsoskodás ellenére biztonságos oktatási körülményeket tudjanak biztosítani a diákoknak.
A marosvásárhelyi katolikus gimnázium miniszteri rendelettel alakult újra a 2018-2019-es tanévtől. A tanintézet azt követően szűnt meg a korábbi tanévben, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt az intézmény 2014-es létrehozása kapcsán észlelt törvénysértés miatt Stefan Somesan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) történő csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a kilátásba helyezett vétóját.

Forrás: erdon.ro