Támogatói Szövetség

Kiemelt cikk

Támogatói Szövetség az Európai Szolidaritásért és Demokráciáért

Az alant olvasható nyilatkozatot fogadta ez az Európai Alapítványi Központ (European Foundation Centre, EFC) a héten megtartott éves konferenciáján.

 

A mai napon Varsóban, az Európai Alapítványi Központ (EFC) “Merjük újból felvállalni a szolidaritást Európában!” címmel megrendezett 28. konferenciája során az európai demokrácia helyzetéért aggodó különféle alapítványok gyűltek össze, hogy elindítsák Támogatói Szövetség az Európai Szolidaritásért és a Demokráciáért elnevezésű kezdeményezésüket.

Szerte Európában egyre inkább veszélybe kerül a civil társadalom önálló működése, ami a demokráciára, a sokféleségre, az egyenlőségre és a szabadságra nézve egyaránt fenyegetést jelent. A nem-kormányzati és felsőoktatási intézményeket, valamint a szabad sajtót a kormányok egyre jobban korlátozzák munkájukban, miközben a civil társadalom szereplőit támadják, hiteltelenítik és közellenségként mutatják be.

A Támogatói Szövetség az Európai Szolidaritásért és Demokráciáért egyrészt a civil társadalom működési környezetét tartja szem előtt, másrészt pedig egy tágabb kontextusban sürgősnek tartja, hogy reagáljunk az olyan demokratikus értékek megsértésére, mint az emberi méltóság, a szabadság, az igazságosság, az egyenlőség, a jogállamiság, vagy az emberi jogok tiszteletben tartása. Ezért elkötelezzük magunkat aziránt, hogy változatos célú, sokrétű fejlesztési erőforrásokat adjunk össze és létrehozzuk a Szolidaritási Alapot, amely a civil társadalmi szereplők megerősítésére és a demokratikus értékek védelmére irányuló európai kezdeményezéseket hivatott támogatni.

Az a tény, hogy ezt a szövetséget Lengyelországban – a háború utáni európai szolidaritási mozgalom bölcsőjében – hozzuk létre, bizonyítja, hogy az európai támogatói közösség képes az európai szolidaritás megerősítése érdekében erőit egyesíteni.

Úgy gondoljuk, hogy támogatói közösségként azt a határozott közös üzenetet kell közvetítenünk, hogy a demokrácia tovább él, ugyanakkor mindez csak egy erős, független és cselekvésre felhatalmazott civil társadalom biztosításával tartható fenn. A magánvagyont a közjó érdekében felhasználó szervezetekként fel kell szólítanunk az európai intézményeket olyan, szilárd alapokon nyugvó mechanizmusok kialakítására, amelyek ezeket az alapvető szabadságjogokat védik, illetve tiszteletben tartásukat előmozdítják.

A mai idők arra ösztönöznek bennünket, hogy sürgősen vegyük a bátorságot erőink egyesítéséhez, és közösen lépjünk fel a demokrácia és szolidaritás védelmében Európában.

Varsó, 2017. június 2.


 

EFC Warsaw Declaration

Philanthropic Alliance for Solidarity and Democracy in Europe

Warsaw, 2 June 2017

Today, in Warsaw, at the 28th European Foundation Centre conference “Courage to re-embrace solidarity in Europe”, a diverse group of foundations concerned with the state of democracy in Europe came together to launch the Philanthropic Alliance for Solidarity and Democracy in Europe.

Civil society across Europe is currently experiencing increasing infringements on its ability to operate independently, resulting in a negative impact on democracy, diversity, equality and freedom. Non-governmental and academic institutions and the free media are being constrained by governments, and civil society actors are attacked, discredited and presented as public enemies.

The Philanthropic Alliance for Solidarity and Democracy in Europe is concerned both with the operating environment for civil society and, more broadly, with the urgency to respond to the violation of democratic values such as human dignity, freedom, justice, equality, the rule of law and respect for human rights. Therefore, we commit to pooling together broad-based, diverse philanthropic resources and establishing a Solidarity Fund to support initiatives aimed at strengthening civil society actors and safeguarding democratic values in Europe.

Initiating this alliance in Poland – the cradle of the post-war solidarity movement in Europe – demonstrates the ability of the European philanthropic community to join forces to bolster solidarity across Europe.

We believe that as a philanthropic community we must send a firm collective message that democracy prevails and can only be realised by securing a strong, independent and enabled civil society. As organisations that use private wealth for public good we have a critical role to play in calling on European public institutions to develop robust mechanisms to protect, defend and promote these fundamental freedoms.

Our times call urgently for courage to stand together and act for democracy and solidarity in Europe.

 

Forrás: nonprofit.hu