Szülinapos az Ügyi csapat

Kishegyes Kiemelt cikk

A Nők Kishegyesi Fórumának egyik legfontosabb programja az Ügyi csapat, amely hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásával foglalkozik. Zsidai Erzsébet, a fórum elnöke arról számolt be lapunknak, hogy az Ügyi csapat idén ötéves, és ezt decemberben fogják megünnepelni.

– Az Ügyi csapattal folyamatos a munka, tehát szeptemberben ismét elkezdtünk rendszeresebben dolgozni velük. A nyári szünet ideje alatt ritkábban jöttünk össze velük, de természetesen voltak nyári programjaink is. Októberben pedig intenzíven elkezdtünk dolgozni azon, hogy összeállítsuk azt a programot, amit majd december 5-én szeretnénk előadni. Még a nyár folyamán a gyerekek fejezték ki óhajukat, hogy szeretnének egy műsort összeállítani. Én is nagyon kíváncsian várom, hogyan fog sikerülni. A verseket már kiválasztották, az énekeket pedig ifj. Vaszlavik Istvánnal gyakorolják. December ötödikére több mindent terveztünk, de elsősorban az lesz az alkalom, amikor megünnepeljük, hogy ötéves az Ügyi csapat. 2016 decemberében kezdtük ezt a programot, valamint ugyanezen a napon lesz az adventi gyertyagyújtás a női fórum székházában. Ezt azt jelenti, hogy akkor gyújtjuk meg a második gyertyát a település adventi koszorúján – mondta el Zsidai, majd hozzáfűzte, hogy már gőzerővel készülnek erre az eseményre.

A műsorra szeretnék vendégül látni az ügyis gyerekek tanárait is, hogy betekintést nyerjenek a csoporton belüli tevékenységbe. A program egyébként mindenki előtt nyitott.

A KERESZTEK FELÚJÍTÁSA, MEGEMLÉKEZÉSEK
A női fórum az elmúlt időszakban aktívan részt vett a kishegyesi keresztek felújításában, rendbetételében. Az elnök ennek kapcsán elmondta, hogy a kezdeményezés a kishegyesi helyi közösségtől indult, az egésznek Németh Gábor falugondnok a koordinátora.

– Az akció célja, hogy rendbe tegyük a faluban és a falu szélén megtalálható kereszteket. Az eddigiek folyamán már rendbe tették a baleseti keresztet (a Dömötör kocsmánál), a Gálik-féle keresztet, a Topolyai úti keresztet, a Moholi úton a Malmer-keresztet, valamint a Nyugati és a Keleti temetőben lévő kereszteket. Az idei évre ezzel befejeződött ez az önkéntes munka. A női fórumon belül ennek az akciónak a fő hordozója a kreatív kézműveskör volt, és nagyon örülök, hogy ebbe a falut érintő akcióba is szép számban jelentkeztek a tagjaink – számolt be Zsidai.

Hamarosan itt lesz halottak napja, és a Nők Kishegyesi Fóruma ilyenkor emlékezik meg elhunyt tagjaikról.

– Hagyományosan minden évben megemlékezünk azokról a tagjainkról, akik az évek során eltávoztak közülünk. A kreatív kézműveskör ilyenkor elkészíti az emlékezés virágait, és ezeket kivisszük a temetőbe. Sajnos, idén 12 tagunkról kell megemlékeznünk, akik egy kicsit még mindig itt vannak köztünk. Nagyon sokszor felemlítjük őket, sok minden fűződik nevükhöz, épp ezért fontos, hogy megemlékezzünk róluk – fogalmazott az elnök.

Forrás: Magyar Szó