Sztárai nyomdokán

Horvátországi Magyar Napló Kórógy, Sepse, Kopács, Haraszti Emberek

Sztárai nyomdokán – Kórógyon, Sepsén, Harasztiban és Kopácson

A nagytótfalusi Fontos Vagy Nekünk Egyesület és a haraszti Dózsa György Magyar Kultúregyesület közös szervezésében május és október között sor került a Sztárai Mihály nyomdokán – Reformáció a Drávaszögben elnevezésű programsorozat. A lassan végéhez közeledő programsorozatnak keretében október 7-én Kórógyon, Harasztiban, Kopácson és Sepsén előadásokra és zenei programokra került sor.

A Fontos Vagy Nekünk Egyesület tagjai Kórógyra és Kopácsra, majd Harasztiba és Sepsére látogattak. Az ottani református közösségekben előadásokat tartott Hanvayné Országh Krisztina és dr. Komlósi Péter siklósi református lelkész.

Eddig Magyarországon zajlottak az események az öreg templomok és kis gyülekezetek körében. Szombaton, átlépve a határt Kórógyon, Harasztiban, Sepsén és Kopácson folytattuk a rendezvényünket. A csapatunk egyik fele Kórógyra és Harasztiba, a másik fele pedig Kopácsra és Sepsére látogatott – mondta el lapunknak Vastag Judit, a Fontos Vagy Nekünk Egyesület elnöke, akivel a kórógyi előadás után beszélgettünk.

A kórógyi református templomban Kanalas János lelkipásztor és felesége köszöntötte a vendégeket és a kórógyi híveket.

Az egyesületi tagokon kívül eljött velünk Hanvayné Országh Krisztina, akitől egy remek előadást hallhattunk. Ezt követően Komjáthi Erzsébet Sztárai énekeket énekelt, majd utána kislánya, Komjáthi Kamilla hegedűjátékát hallhattuk – tette hozzá Judit.

Kórógy után Harasztiba utaztak a Fontos Vagy Nekünk Egyesület tagjai, ahol egy istentiszteletre is sor került.

M.LJ.

1 2 3 4