Szólt az ének, forgott a tánc

Bogaras Kiemelt cikk

A Zenta községhez tartozó Bogaras faluban az elmúlt hétvégén rendezték meg a IV. Kárpát-medencei Népzenei és Néptánctalálkozót, amelyen a helybéli és a környékbeli települések hagyományőrző egyesületei mellett Bogaras horvát testvértelepülésének fiatal néptáncosai is részt vettek.

A rendezvény a hagyományokhoz híven a fellépők és a szervezők felvonulásával kezdődött, amelynek az élén a zentai Flamenco mazsorettcsoport csinos lányai haladtak, s fellépésükkel ők nyitották meg a népzenei találkozót. A vendégcsoportokat és a viszonylag szép számban megjelent közönséget Ágó György, Bogaras helyi közösség elnöke köszöntötte, aki a találkozó keretében bemutatta a falu két büszkeségét: a 15 éves Pócs Elődöt és a 13 éves Pócs Noét, és apró ajándékkal kedveskedett nekik. A helybéli Herkules birkózóklub tagjaként, Kopasz Károly edzője vezetésével Noé az idei országos bajnokságon a nagy-pionír mezőnyben a harmadik helyezést szerezte meg, Előd pedig a kadét kategóriában a bajnoki címet. Előd ennek az eredménynek köszönhetően Teheránban részt vett egy nemzetközi versenyen, illetve a Szarajevóban megrendezett Európa-bajnokságon is szőnyegre lépett.

A találkozó folytatásában a vendég népzenei csoportok léptek fel a falu központjában felállított színpadon.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint mintegy 500 lelket számláló falu sokáig a dohánytermesztéséről volt híres. Azóta azonban, hogy a zentai dohánygyár nem veszi át a vidékünkön termő Burley fajtájú dohányt, a termelők közül mind többen tértek át másfajta mezőgazdasági termelésre. A falut Ágó szerint olyan súlyosan nem érintette a térségből történő elvándorlás, s azok közül, akik néhány évvel ezelőtt a boldogulás reményében útilaput kötöttek a talpukra, többen már visszatértek a faluba. Ezzel szemben ez a település is lassan elöregszik. A helyi közösség elnöke elmondta, megtörtént, hogy egy hónapra jutott három elhalálozás, az egész évben pedig csak egy gyermek született. A faluban egyébként az idei tanévben 17 gyermek jár a helybéli iskolába, az óvodában pedig heten vannak.

buzavirag

Forrás: Magyar Szó