Szőlészek és borászok találkozója

Törökbecse Hírek

A törökbecsei Boemi Gyümölcs- és szőlőtermesztők Egyesületének szervezésében szombaton hatodszor szervezték meg a szőlészek, borászok találkozóját.

Az eseményre most először négy vajdasági borrend is érkezett.

A Vadászlakban szervezett összejövetelt szakmai tanácskozás, tapasztalatcsere, társalgás, s mindenképp a szőlészet népszerűsítése jellemezte. Az eseménynek nem véletlenül a Holt-Tisza mellett húzódó Gyöngysziget adott otthont, hiszen a Törökbecse és Bácsföldvár közti terület mindmáig a XVIII. században idetelepített krokán muskotály szőlőültetvényéről híres, amelyet még akkor gróf Rohonczy Gedeon telepített.

Tatjana Vlaškalin, idegenforgalmi vezető, Gyöngysziget, Törökbecse: „Ez a szőlő a világ egyedi fajtája, amelyet máshol nem is termesztenek, és emiatt mi nagyon büszkék vagyunk, hiszen kitűnő minőségű bor készül belőle.”

Voltak borlovagok, akiknek már az őseik is szőlőtermesztéssel foglalkoztak, s életük fontos részét mindenképp az ez iránti szeretet tölti be. A borászat hosszú útvonalán első alkalommal érkeztek a Gyöngyszigetre.

Szilágyi Sándor, örökös borrendi kancellár, Szent György Borrend, Bácsfeketehegy: „Az én őseim, amit tudok, 1870 óta munkáltak egy parcellát, ami szőlészet volt, és többek között bort termeltek benne. Na, most jött a háború, stb. Lassan megtörtént az, hogy kihalt az idősebb generáció, a fiatalabbak szerteszét mentek, és most újabban mi, borlovagok azon vagyunk, hogy segítsük az egész borászatot újraéleszteni.”

Vajdaságban nem kell attól tartani, hogy a borászatnak a jövőben nem lesz utánpótlása – állítják.

Molnár Károly, nagymester, Szent Trifon Borlovagrend, Bajmok: „Borlovagrendünket egy hete avattuk fel. Tizennégy borlovagrend jött el a mi ünnepségünkre, és tizennégy borlovagrend mestere emelte fel a poharát, mikor mi Bajmokon megalapítottuk ezt a borrendet. A borrendünk általában azért alakult, hogy a kultúrát, a bor kultúráját, a turizmust és a gasztronómiát össze tudjuk kötni Észak- Bácska részére.”

A házigazda társulat hatvanhét tagot számlál. Rajtuk kívül a találkozón tizennégy vajdasági egyesület is jelen volt.

Milan Stanaćev, elnök, Boemi Gyümölcs- és szőlőtermesztők Egyesülete, Törökbecse: „Közösen körbejárjuk a gyümölcsösöket, szőlőültetvényeket, s ily módon mindenbe betekintést nyerünk, és ezt követően tanácsokkal látjuk el egymást.”

A hétvégi egynapos találkozón Milan Stanaćevet borlovaggá avatták. Ezt a bognár valamikori hordópántolásának bemutatója tette hagyományossá. A kész hordóba belekerül majd az úgynevezett „felső tízezer“ kedvelt bora, a gyöngyszigeti krokán muskotály.

Forrás: Pannon RTV