Szervezetek finanszírozását vizsgálják

Kiemelt cikk

Civil szervezetek finanszírozását vizsgálják az olaszok

 

 

A szicíliai ügyészség a Frontex európai part- és határvédelmi ügynökséggel és az olasz haditengerészettel együttműködésben indított vizsgálatot.

 

Carmelo Zuccaro ügyész elmondta, arra kívánnak fényt deríteni, hogy a Földközi-tengeren a migránsok mentésében saját hajókkal résztvevő és az utóbbi években egyre szaporodó humanitárius szervezetek honnan jutnak a munkájukat biztosításához szükséges “bőséges anyagi forrásokhoz”, ki áll ezek mögött és a nem kormányzati szervezetek “milyen játékot játszanak”.  Az olasz ügyészség adatai szerint a tavaly a dél-olaszországi partokra érkezett több mint 181 ezer emberből 70 ezret ezek a szervezetek mentettek és szállítottak Olaszországba.

A Moas (Migrant Offshore Ais Station) nevű, Olaszországban bejegyzett nem kormányzati humanitárius szervezet alapítója elutasította a szicíliai Catania ügyészség vizsgálatát. Regina Catrambone, a Moas alapítója a La Repubblica olasz napilapnak nyilatkozott. A 2013-tól működő Moas-taz olasz-amerikai Catrambone házaspár irányítja. Adataik szerint az utóbbi években 33 ezer migránts mentettek ki a Földközi-tengerből.

Regina Catrambone szerint a szicíliai ügyészség feltételezéseit semmi sem bizonyítja. Hangsúlyozta, hogy a Moas tevékenységét üzletember férje és magánadományozók biztosítják. Hozzátette, hogy a Moas hajója nemzetközi vizeken avatkozik be, és líbiai tengeren csak akkor siet a bajba jutott migránsok csónakjainak segítésére, ha ezt a mentési akciókat koordináló olasz parti őrség kéri.

A Frontexet vezető Fabrice Leggeri hétfőn a Die Weltnek úgy nyilatkozott, hogy a Földközi -tengeri embermentő műveletek negyven százalékát végrehajtó nem kormányzati szervezetek nem működnek hatékonyan együtt a hatóságokkal, és már a líbiai partok közelében beavatkoznak és mentik az embereket, így pedig az embercsempész bűnszervezetek kezére játszanak. Ennek ugyanis az a következménye, hogy az embercsempészek még több embert kényszerítenek nyílt tengeri közlekedésre alkalmatlan hajókra, amelyeket nem is látnak el kellő mennyiségű üzemanyaggal. Ráadásul a segítő szervezetek mentette embereket nehezebben tudják kikérdezni, hogy az így szerzett adatok alapján feltérképezhessék a bűnöző csoportok hálózatait és eljárásokat indítsanak ellenük.

A kijelentéseket az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és az SOS Mediterranee Italia szervezetek  is visszautasították.

forrás: gondola.hu