A zarándoklatról beszélgettünk
Tóth Péter Lórántról több alkalommal is olvashattak újságunkban, hiszen a Radnóti-díjas versmondó több ízben járt már Horvátországban és hozta el előadásait magyar iskoláinkba, felnőtt magyar közösségeinkbe. A versmondó legutóbb egy 260 kilométeres zarándoklaton vett részt s így látogatott el Baranyába és Szlavóniába.
Péter augusztus 21-én indult útnak Kunszentmiklósról. A tizenkét napig tartó, 260 kilométeres zarándoklat során tizennégy településen tartott előadást László királyról. Az előadássorozat a Szent László Emlékév és az Arany János Emlékév hivatalos programja volt. A Magyarországon, Szerbián és Horvátországon áthaladó verszarándoklat végén Tóth Péter Lóránttal beszélgettünk az útról, tapasztalatairól, élményeiről.
Honnan az ötlet? Miért pont a gyalogos zarándoklat?
– Tulajdonképpen az ötlet onnan jött, hogy június 27-én ünnepeltük László király születésének a napját országszerte és a nagyvilágban, ahol élnek magyarok. Ekkor egy előadást tartottam a királyról Kunszentmiklóson. Előtte való nap kibicikliztem a tassi Duna partra, hogy kicsit összeszedjem a gondolataimat az előadás előtt. A tassi gátnál megállva – ahol az Esztergomot Máriagyűddel összekötő magyar zarándokút is halad – eszembe jutott a zarándoklat, Szentmiklóstól Szentlászlóig. Hazamentem és gyorsan megnéztem az útvonalat, ami 260 kilométer. Ráadásul olyan szakaszon megy, ahol eleve vannak barátaim, akikkel korábban versmondó rendezvényeken találkoztam. Nem volt kérdés, hogy belevágok a zarándoklatba, hiszen ez korábban is nagy vágyam volt.
Hogyan sikerült megszervezni ezt az utat?
– Tulajdonképpen pár nap alatt lezajlott az egyeztetés, a szervezés. Szabó József és Vangel Imre plébánosokat kértem meg arra, hogy segítsenek a magyarországi szakaszt megszervezni. De valójában az elejétől mindenki nyitott szívvel és nagy lelkesedéssel fogadta ezt az ötletet. A vajdasági és a horvátországi helyszíneket pedig az ottani barátok segítségével sikerült megszervezni.
Nem csupán zarándoklat volt ez a 260 kilométeres gyalogtúra, hanem egy verszarándoklat. Hány települést foglalt magába ez az út?
– Igen, verszarándoklat, hiszen esténként templomokban vagy művelődési egyesületekben tartottam rövid megemlékezést Szent László királyról. A magyarországi szakaszon hét előadásom volt. Hercegszántónál léptem át a magyar-szerb határt és utam egyenesen régi barátaimhoz, a bezdániakhoz vezetett. Itt Zélity Mihály atya várt engem a plébánián. Innen másnap a bezdáni hívek egészen a Szerbiát és Horvátországot összekötő Duna-hídig kísértek, itt búcsúztunk el egymástól. Miután átkeltem a hídon, rövid gyaloglás után a vörösmarti táblánál üdvözöltek a vörösmartiak. Bisztricán Hajnalka polgármester asszony és a népviseletbe öltözött fiatalok finom hazai pogácsával, borral és vízzel fogadtak. Innen a katolikus templomig sétáltunk együtt, ahol megtartottam a megemlékezést, előadást. Vörösmartról utam a Kopácsi rétre, Kopácsra vezetett. Csúzánál Mirkovác felé fordultam és a nagy meleg ellenére is nagyon élveztem az utat, hiszen gyönyörű volt a látvány, a táj. Kopács táblájánál már vártak a kopácsi barátaim, Varga József és Szenn Péter gyermekeivel együtt. Kopács után Eszékre érkeztem. Elmondhatom azt, hogy a Kárpát-medence területén, sok helyen érzem magam otthon. Ilyen Eszék is. Délután kettőkor érkeztem meg a vörös templomba, ahol egy rövid megemlékezést tartottam.
Szombaton uticélom végállomása következett, Szentlászló. Folyamatosan kavarogtak felettem a felhők ezen az útszakaszon, s abban a pillanatban, amikor Szentlászló táblájához értem elkezdett csöpögni az eső. Azt is el kell mondanom, hogy a tizenkét nap alatt egyszer sem esett az eső. Másnap, vasárnap a helyi Szent László templomban, Kettős Attila gyülekezetének tartottam előadást. Velük utána nagyon jót beszélgettünk, sokat meséltek a honvédő háborúról, Szentlászló 152 napos ostromáról és a helyiek hősies helytállásáról. Itt is nagyon nagy szeretettel fogadtak és azt is megbeszéltük, hogy ősszel mindenképp visszatérek Szentlászlóra.
Nehéz volt napi 25-30 kilométert gyalogolni?
– Az első két nap nagyon nehéz volt, fájtak a lábaim, de ahogy múltak a napok, annál könnyebben ment. Az út során nagyon sokan segítettek, több szakaszon is volt társaságom. Jókat beszélgettünk, és így gyorsabban múlott az idő. Egy-egy szakaszon még a hátizsákomat is átvették. Ez nagyon sokat segített nekem.
Az előadásoknak az “Uram Isten és Szentlászló” és “Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott…” címeket adtad. Milyen előadásokról van szó?
– Az előadásban versek is szerepelnek, mellette pedig László király életét, rövid életrajzát mondom el a hallgatóságnak és természetesen a róla született legendákról is beszélek. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk László királyról és nem csak róla, hanem hazánk történelmének olyan személyiségeiről, akik a múltban példát mutattak helytállásról, büszkeségről, hazaszeretetről, összefogásról és együvé tartozásról. Kellenek ezek a példák, mert sajnos bárhova nézünk szét, a határokkal szétszabdalt Kárpát-medencében, mindenütt azt tapasztaljuk, hogy nagy a széthúzás politikailag, vallásilag. Azt gondolom, hogy mi, egy ilyen kis nemzet – aki annyi minden próbát kiállt ebben az ezer évben, mióta Szent István megalapította hazánkat – nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy elforduljunk egymástól, hogy ne figyeljünk egymásra és hogy politikailag vagy vallásilag megosztottak legyünk. Az ember először embernek születik. Minket, magyarokat sokkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt. László királyról mondják azt, hogy a népből nemzetet hozott létre. Ha ő most köztünk lenne, és körbe nézne a Kárpát-medencében biztos, hogy elővenné nagy csatabárdját és odacsapna egy-két helyre, ahol azt a megosztottságot látná, ami ellen egész életében küzdött.
Azt is gondolom, hogy gyermekeinknek példát kell mutatnunk, példaképeket kell hoznunk. A magyar történelem tele van olyan emberekkel, akikről beszélni kell a 21. században.
A “Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott…” előadás pedig egy emlékműsor a 200 éve született Arany Jánosról.Időutazás Nagyszalontára, Máramarosszigetre és Budapestre. Portré egy olyan emberről, aki egyszerre volt a „ballada Shakespeare-je”, a „hallgati ember” és Petőfi barátja. Versek és balladák idézik meg alakját és az őt körbevevő ellentmondásos korszakot.
Milyen tapasztalatokkal és milyen élményekkel lettél gazdagabb? Mit adott neked ez a zarándoklat?
– Most már két esztendeje folyamatosan úton vagyok. Tulajdonképpen életvitelszerűen járom a magyarlakta területeket itt a Kárpát-medencében, és most már szélesebb körben is, hiszen idén sikerült eljutnom Oroszországba, Bosznia és Hercegovinába valamint Kanadába is. Általában vonattal, busszal vagy repülővel utazom, és most tapasztaltam meg igazán azt, amikor gyalog jártam végig ezt a 260 kilométert, hogy mennyire elrohannak a napok és mennyire elrohannak a hetek. Az előadások után sokszor beszélgetni sincs idő, mert menni kell a következő előadásra. Most ez másképp történt. Szó szerint az emberek között jártam folyamatosan, hiszen több olyan településen is átmentem, ahol nem volt előadás, de többen megállítottak, megkérdeztek honnan érkeztem, hova tartok. Nagyon sok kellemes élményt és bátorítást kaptam ezen az úton az emberektől.
Az előadások a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jöttek létre.
M.LJ.