SZENT LÁSZLÓ ALAKJÁT ÖRÖKÍTETTÉK MEG

Erdély Kiemelt cikk

SZENT LÁSZLÓ ALAKJÁT ÖRÖKÍTETTÉK MEG – ÚJABB GYEREKRAJZ KIÁLLÍTÁS NYÍLT A MEGYEHÁZÁN

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont idén is megszervezte az Európa Tanács által indított Európai Örökség Napok méltó megünneplésére a VI–VIII. osztályos tanulók ismeretterjesztő tanulmányútját és rajzversenyét, illetve a versenyre beérkező alkotások kiállítását.

Idén a rajzverseny tematikája a Szent László Emlékévhez kapcsolódott, a beérkezett pályamunkákból Szent László, mint kulturális örökségünk címmel december 11-én, hétfőn délután kiállítás nyílt Csíkszeredában a megyeháza földszinti kiállítótermében.

A kiállítás létrejöttéről Lőrincz Ildikó, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban vezetője számolt be a jelenlévőknek. A Kulturális Örökség Napján, szeptember 21-én megszervezett tanulmányútra ugyanis udvarhelyszéki, csíkszéki és gyergyószéki résztvevők jelentkezhettek, akik Felsőháromszék egyik legszebb településére, Gelencére látogattak, ahol a Szent Imre herceg tiszteletére felszentelt római katolikus templomot látogatták meg. A diákokat művészettörténész avatta be a templom építészeti és történeti ismereteibe, illetve az ő segítségével tekinthették meg a templomban található freskósorozatokat, kiemelve a Szent László legenda történetét. A résztvevők ezt követően vázlatokat, fényképeket készíthettek, ezek alapján érkeztek be a pályamunkák.

A tárlatot Kovács Árpád művészettörténész méltatta. Minden pályázó emléklapban és a Székelység története c. könyv egy példányában részesült, míg a legjobb pályamunkák készítői értékes díjakat kaptak.

A kiállítás első állomása Székelyudvarhelyen a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban kiállítótermében októberben volt az idei Székelyföld Napokon, ahol az udvarhelyszéki résztvevőket díjazták. A mai kiállítás megnyitón a csíkszéki résztvevők díjazására került sor.

Forrás: erdely.ma