Szent Korona Ünnep Ipolybalogon

Ipolybalog Kiemelt cikk

“Együtt erő vagyunk, érdemes és szükséges ápolni a hagyományainkat”

A közösségépítés és Szent István eszmeisége került a középpontba az augusztus 6-án Ipolybalogon megrendezett Szent Korona Ünnepen. Az eseményfolyam során többen hangsúlyozták az összefogás, a megmaradás és a hazaszeretet fontosságát.

A hagyományokat követve az ünnepség a főtéren kezdődött, ahová a veresegyházi hagyományőrző lovasok kíséretében a helyi erődtemplomból megérkezett a Szent Korona hitelesített másolata. „Együtt erő vagyunk, külön-külön gyengeség. Érdemes és szükséges tenni a közösségünkért, ápolva a hagyományainkat” – szólt rövid köszöntőjében Bálint Péter, Ipolybalog polgármestere. Ugyancsak a falu központjában került sor Halmay Tivadar székesfehérvári festőművész adományának átadására, aki az ősi koronázóvárost, Székesfehérvárt ábrázoló festményt adott a Szent Koronát egy éjszakán át őrző község első emberének.

A hivatalos megnyitót követően a díszmenet a Szent Korona hitelesített másolatával az élen elindult a Kápolna-domb felé. A falu határában található Kápolna-dombon dr. Márfi Gyula veszprémi érsek celebrálta az ünnepi szentmisét. Prédikációjában elsőként Szent István máig ható eszmeiségét, a Szent Korona nemzeti összetartó erejét hangsúlyozta. Szólt az egyház és az állam kölcsönhatásairól.

„Szent István bölcs volt és irgalmas, aki a Kárpát-medencei hazánkat felajánlotta Szűz Máriának” – kezdte ünnepi beszédét Eperjes Károly, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész. Kiemelte a keresztények közti egység megteremtésének fontosságát. Szólt a különféle Mária-jelenésekről, ezzel kapcsolatban elmondta: nem realista, aki nem hisz a csodákban. „Istennel minden megy, megvédi a magyar népet. Értünk szól a harang Nándorfehérvár óta” – emelte ki beszédében a színművész.

A szentmise zárásaként került átadásra a Szent Korona-emlékérem. Az ipolybalogi önkormányzat és a katolikus plébániahivatal olyan személyeknek adományozza a díjat, akik segítik a határon túli magyarságot, a magyar közösséget, a régiót. Idén az emlékplakettet Csáky Károly publicista, helytörténész, néprajzkutató kapta. Mint a laudációban elhangzott, a felvidéki magyarság kulturális kincseinek a felkutatásáért, feltárásában, megőrzésében és továbbfejlesztésében kifejtett munkásságért érdemelte ki az emlékérmet.

A szentmisén közreműködött az ipolybalogi Szent Korona Kórus és a salgótarjáni Doráti Kamarazenekar Dr. Tardy Lászlónak, a Mátyás-templom karnagyának vezetésével.

Délután gazdag kulturális és szórakoztató programokkal folytatódott az ünnepség. Az Árpád-kori erődtemplomban a székesfehérvári Halmay Tivadar festményeiből nyílt kiállítás Székesfehérvár, a koronázóváros címmel. A magyar szentek litániáját követően a Muzsika hangjai címmel a Doráti Kamarazenekar, a Szent Korona Kórus és Celeng Mária operaénekes közös hangversenyét hallhatta a közönség. A templomkertben a Szent László-év tiszteletére a felvidéki Szent László-freskókat bemutató vándorkiállítás várta az érdeklődőket.

A Kápolna-domb tövében kirakodó- és kézművesvásáron több felvidéki és magyarországi kézműves mutatkozott be. Ugyancsak a dombon tekinthették meg Kelemen László képeslap-kiállítását.

A színpadon a helyi és környékbeli, valamint anyaországbeli hagyományőrző csoportok léptek fel. Mindezek mellett íjászat, katonai bemutató, kézműves foglalkozás és könnyűzenei koncert is várta a látogatókat.

Ipolybalog a Szent Korona hiteles másolatának az őrzője

Az ipolybalogi Árpád-kori erődtemplomban egy éjszakát töltött el a Szent Korona. Károly Róbert és Vencel cseh király trónviszálya idején, 1304-ben került a szent ereklye az Ipoly menti községbe. A Szent Korona másolata Mátyás király rendelete alapján került az erődtemplom tornyára. A község lakossága nemzedékeken át tisztelettel és becsülettel őrizte a Szent Korona emlékét.

A kései utódok a Szent Korona ipolybalogi megőrzésének hétszázadik évfordulója alkalmából Kevi Farkas Zsolt ötvösművészt kérték fel a másolat elkészítésére, és ünnepélyes keretek között, 2005 augusztusában helyezték el azt az Árpád-kori templomban. Ennek tiszteletére szervezik meg augusztus első vasárnapján a Szent Korona Ünnepet.

 

Forrás: Felvidek.ma