Szent István szobra Sajószentkirályon

Sajószentkirály Kiemelt cikk

Idén Sajószentkirály rendezte meg a Szent Király Szövetség településeinek a találkozóját augusztus 4-6-a között immár huszonegyedik alkalommal. A felemelő ünnepség Szent István szobrának felavatásával zárult.

A Szent Király Szövetségben egyesülnek azok a tekintélyes múltra visszatekintő kis községek, amelyek hosszú századokon át őrizték nevükben is, lelkiségükben is István király emlékét. Egyelőre 21 település talált egymásra és szövetséget kötöttek „önazonosságuk megőrzése, az országhatároktól függetlenül érvényesülő szellemi s lelki magyar egység, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélés és az európai integráció megteremtése érdekében” – ahogyan azt az alapító okiratban jegyzik.

Szabó Gellért, a szövetség elnöke a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy a határok ugyan tényleg átjárhatóak, de ténylegesen is át kell lépni ezeket a határokat, hogy személyesen találkozva erősödhessen mindannyiunkban a szellemi magyar egység. Ehhez pedig évről-évre más-más helyszínen megszervezik a települések küldötteinek az összejövetelét, és fellépőket is hoznak.

A Kecskemét melletti Szentkirály, az ásványvize mellett méltán lehet híres kultúrájára, fellépői egész délutánt betöltő műsorral kedveskedtek. Úgyszintén a vágkirályfai fellépő csoport is remekelt. A gömöriek is felsorakoztak, s a rimaszombati Új Gömör táncegyüttes, a bénai citerazenekar, Lichtmannegger Tibor és Kovács Magdaléna énekesek, a rakottyási lovasok, huszárok, csikósok és barantások, valamint a falusi közreműködők szintén megérdemelték a tapsot. Vendégművészek is érkeztek Miskolcról, s a Szállj fel szabad madár című rockoperával szórakoztatták a közönséget. A települések képviselői elültették fájukat a kastélykertben. Ennél azonban több volt ez a három forró nyári nap.

Vasárnap ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a zárónap. Az igei szolgálatot Vitális Gábor kazincbarcikai plébános és Rákos Lóránt helyi református lelkipásztor végezték. Majd sor került a Szent István-szobor felavatására, melyet a szövetség közadakozásból készíttetett és ajándékozott a falunak. A szobor az Erdélyből származó Dienes Attila szobrászművész alkotása. Az avatóbeszédet Murányi András, a szövetség egyik alapító tagja mondta. Köszönetet mondott Szabó Gellért elnök és Béres Ferenc polgármester. Közreműködtek az ózdi huszárbandérium tagjai, a putnoki diákok, Agócs Sándor tárogatós és Farkas Csaba verséneklő. A műsort Szabó Csilla, a helyi óvoda igazgatónője vezette, aki nagy részt vállalt a programsorozat összeállításában is.

Béres Ferenc, Sajószentkirály község polgármestere a Felvidék.ma-nak elmondta, a falu tíz évvel ezelőtt csatlakozott a szövetséghez, akkor Szent László-szobrot avattak a barokk kastély udvarában, e mellé került idén Szent István mellszobra. Ezúttal is nagy kihívás volt számukra a találkozó lebonyolítása, hiszen anyagi gondokkal küszködnek, mint minden gömöri település. A szoboravatásra a szlovák kormányhivataltól és a Besztercebánya Megyei Önkormányzatától is sikerült támogatást szerezni, de mint mondja, rengeteg magánszemély és vállalkozó is az ügy mellé állt. A rendezvény másképp nem is valósulhatott volna meg.

Az idei programsorozaton összesen hétszáz ember fordult meg, s a hatvan fős szervezőcsapatnak volt mit tennie, hogy mindenki elégedett legyen. A gömöri vendégszeretetből nem is volt hiány, mindenki érezhette az összetartozást. „A találkozó újra összehozta a messzi erdélyi, a Balaton melletti és a felvidéki települések képviselőit, s erősödtek a barátságok, több eszmecserét folytattunk a lehetőségeinkről” – mondta Béres Ferenc.

A 960 fős Sajószentkirály a hétköznapokban éli a gömöri falvak nehézségeit. Küzd a szegénységgel, munkanélküliséggel. Az állástalanok száma 220 körül mozog. A faluban rend van, virágágyások köszöntenek innen-onnan. Az óvoda 25-27, az iskola 15-18 gyermekkel működik szlovák és magyar tagozaton. Több pályázat is folyamatban van, úgy mint a régi községháza átépítése, a tűzoltószertár felújítása, területrendezés. Támogatást nyertek az egyik utca aszfaltozására. Sokkal többre viszont nem futja, de a mindennapok küzdelméhez már Szent István vigyázó szeme erőt adhat.

Szabó Gellért, a Szent Király Szövetség elnöke javasolja minden erre látogatónak, nézze meg közelről a szobrot, s igyekezzen tükröt találni azokban a szemekben, tekintetben. „Mindenki önmagát megtalálva próbálja egy emberként, részként elképzelni magát a nemzet egészében, s ebből vezesse le a felelősséget és az áldozatkészséget is. Gömörország amúgy is egy kis Magyarországnak tekinthető a folyóvizeivel, erdőivel, sík mezőivel. Ez a vidék maga a gyönyörűség” – mondta. Hozzáfűzte, a sajószentkirályi faluközösség ezúttal is derekasan helyt állt az ételek elkészítésében, a programok megszervezésében, a vendéglátásban. „Amit itt tapasztaltunk, példaértékű lehet minden Szent Király-szövetséges település számára” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak.

2018-ban az erdélyi Kalotaszentkirály lesz a vendéglátó.

 

Forrás: Felvidek.ma