Szent István szobra Oromon

Oromhegyes Hírek

A hetedik nemzetközi fafaragótáborban szűk egy hónappal ezelőtt gondos hazai, anyaországi és felvidéki szobrászok leheltek életet a még formátlan fákba.

ulmus

Akkor ott, Oromhegyesen elkészült megannyi remekbe szabott alkotás az Ulmus egyesület berkeiben, a helyi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a községi önkormányzat támogatásának köszönhetően. Persze kellettek ehhez az ügyes művészkezek! A tábor munkáját Törő György és a házigazda, Erdélyi István vezette.

A táborban a tavaly készült betlehemet bővítették, a Kanizsa Fesztre készült a megszokott kopjafa, valamint a Zitzer Klub 25. évfordulójára készítettek egy emléktáblát és a megszokott táborfát, továbbá rámát faragtak a falu kitört településjelző táblájához. A legszebb szobrot a túldíszítettséget mellőző oromi templom kapta. A Szent Istvánt ábrázoló alkotást vasárnap helyezték el a Szűz Mária szíve katolikus templom bejáratánál. Az oromi templomban a Szent István-szobor a második alkotás, mely a tábor terméséből került ki. Az elmúlt évben a Szűz Mária-szobrot fogadták nagy szeretettel, idén pedig még nagyobb örömre adott okot, hogy bővült és szépült a híveket hazaváró templom. Az alkotás Szalai Norbert nagyatádi szobrász műve, amelyet a két hónapja a nép szolgálatába álló és őket a Jóisten felé vezető útra terelgető új plébános, Kozma Róbert atya szentelt föl, köszönetet mondva a segítőknek. Ettől kezdve már nemcsak a Szűzanya, de a keresztény magyar állam megalapítója is oltalmazza és ékesíti az oromi templomot.

Forrás: Magyar Szó