Szent Ágoston-napi ünnep Bácsföldváron

Szilágyi Edit Bácsföldvár Kiemelt cikk

                                   Uram, jó nekünk itt lenni a Te szent hajlékodban!

                                   Veled egyesülhet lelkünk, itt az oltár-titokban.

                            Értünk dobog itt szent szíved, mely bűnünkben is szeret.

                                  Uram, jó nekünk itt lenni, hőn szeretni Tégedet.

 

     A Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) védőszentjének, Szent Ágostonnak szentelt ünnepet az idén Bácsföldváron tartották augusztus 27-én, Szent Mónika napján. A Skaldilis terem mintegy száz érdeklődőt fogadott be és adott otthont a rendezvénynek.

     A megjelenteket Dosztán Tibor a KÉK tanácsának, a bácskai régiónak alelnöke, és a helyi csoport elnöke köszöntötte, majd csatlakozva hozzá Szabó Károly a szervezet eddigi tevékenységéről is szólt valamint a még idén megvalósítandó terveiről. Elégedettségét fejezte ki, hogy eddig nem volt fennakadás, a KÉK eredményesen működik és az év végéig reményei szerint minden az elképzelt mederben marad.

     Dosztán Tibor arról számolt be, hogy a bácsföldvári csoport a KÉK egészével egyidejűleg alakult meg, tagjainak személye változott, de a létszám változatlan maradt. Sajnos az elvándorlás Bácsföldvárt sem kerülte el. Ez mindenképpen kihatott a tagok számára és korosztályára is.

     Szent Ágoston életéről és munkásságáról – Szent Ágoston a földi és a mennyei Egyházról címmel, prof. Dr.sc. Horváth László bácsföldvári plébános, tiszteletbeli főesperes tartott előadást.

     Szent Ágoston, az életén keresztül tapasztalta meg a nincstelenséget – mondta az előadó.

     A milánói püspök, Szent Ambrus tanítványa, 34 évig Hippo város püspöke volt, remek író, az egyik legnagyobb teológus, Jézus Krisztus szerinti hitvalló.

     354-ben, kisbirtokos, római eredetű családban született, Tagestéban. Szülei jelleme nem volt azonos. Anyja mélyen keresztény, gyengéd aszszony (könnyek között imádkozott azért, hogy Ágoston, akiről tudta, hogy igen tehetséges, az egyháznak is kincse legyen), apja, féktelen, kellemetlen természetű ember volt.

     Ifjú élete nem volt fedhetetlen. Hitetlenségében soha nem talált nyugalmat: a szíve mélyén állandóan valami alapvető nyugtalanság élt. Az hajszolta, anélkül, hogy észrevette volna benne Isten kezének működését.

     Szent Ágoston befejezte tanulmányait, magas tudást szerzett, Milanóba utazott, tanított. Megismerkedett Szent Ambrus milánói püspökkel. Előbb csak beszélgettek, a püspök prédikációit nyitott szívvel hallgatta. Rájött, hogy Ambrus arról beszél, amit ő keres. A zseniális szónok szavai által az evangélium szólt, és behatolt az ifjú afrikai szívébe.

     Ágoston, kiváló püspök lett. Papjait maga köré gyűjtötte, közösséget hozott létre, lelkileg irányította őket, tudományos munkát is végzett, mondta az előadó. Magyarázataival érthetővé tette a krisztusi tanítást. A személyekkel – Szentháromsággal kapcsolatos ismeretek általa lettek világossá. Két világban élünk, a földiben – amelyet az emberi bűn megsebzett, és az égiben. Jézus azért jött el, hogy bűneinktől megszabadítson és meghívjon bennünket a másik életre, amelyre földi életünk során készülünk. Műveiben foglalkozik a háborúval, és a békével. Korában a római birodalom kezdett felbomlani. Míg a kereszténység nem kapott bizonyos formában hatalmat a püspökökkel az élen, szervezetlen volt a polgári élet. Szent Ágoston a rend embere volt. Szükség volt katonaságra, művelődésre, egyházra. A közrendet fenn kellett tartani.

     Ágoston sokat változott. Ifjú korában nem tudott lemondani a rosszról. Amikor keresztelték, rájött, hogy a kegyelem az, amit nem tudunk kiérdemelni. Isten ajándékba adja nekünk, mert szeret minket, a Szentlélek erején hat az emberre. Annyi kegyelmet kapunk, amennyire megnyílik a szívünk. Isteni adomány nélkül az ember nem tudna létezni. Szent Ágoston sok dologban irányadó, egyháztanító. Gondolkodásmódja kiváló. Nem véletlenül lett a KÉK pártfogója. Érdemes, értelmes embernek lenni. A keresztény értékeket kell első helyre helyezni. Megtiszteltetés, hogy Isten meghív bennünket, hogy tanítását meghallgassuk, tovább adjuk. Életünk tele van kegyelmes adományokkal – figyelmeztette az előadó a hallgatóságot.

     Kérünk, Istenünk, újítsd meg Egyházadban azt a szellemet, amellyel Szent Ágoston püspököt eltöltötted, hogy mi is csak téged szomjazzunk, aki a bölcsesség forrása vagy, és téged keressünk, akitől az égi szeretet származik!

     A tartalmas előadás után, a plébános készségesen válaszolt a kérdésekre, és ismertette plébániája és a Szent Mihály Arkangyal katolikus templom történetét. Dosztán Berta kántorasszony egy kis begyakorlásra invitálta a megjelenteket. Nem okozott senki csalódást. Mindenki követte utasításait.

     A finom ebéd után a bácsföldvári templom megtekintése következett. A templomban száz hívő által egyként csendült fel az ének. Az orgonát felújították, a plébános Isten áldását kérte rá. Az utána következő rövid hangverseny, meglepetésként hatott.

     A rendezvény a megjelentekért, a KÉK élő és elhunyt tagjaiért bemutatott szentmisével zárult.

     Köszönet a szervezőknek, a topolyai Apró Tibornak az orgona felújítójának, a remek munkáért, és az orgona megszólaltatásáért, a kántoroknak: Schön Elizabettának Stefaniga Ottíliának, Simovics Balázsnak, Dosztán Bertának, Czini Tibornak, valamint Rajsli Tündének és a csodás énekért, és természetesen minden megjelentnek a jelenlétért és az együttlét adta örömért.

Forrás: www.kek.org.rs

szent agoston01

szent agoston02

szent agoston04

szent agoston03