Szemétgyűjtés Csantavéren

Csantavér Vezércikk
Az EcoKarma nevű szervezet akciójában megtisztították a Csikér patak egy részét. Mintegy 30 önkéntes szemetet gyűjtött, festett, füvet nyírt, egyszóval szépítette a faluját.

Műanyag flakonokkal, nejlonzacskókkal és fekete zsákokkal volt tele szombat délelőtt a Csikér patak. Ezeket takarították el a helyi önkéntesek. Az összefogás egy pályázatnak köszönhetően valósult meg. Horváth Kávai Hanna, résztvevő: „Mégis valahogy meg tudjuk szebbíteni ezt az elég kicsi falut. Az is ösztönöz, hogy ne mindig bent legyünk, meg hogy a levegőn is legyünk, attól függetlenül, hogy hideg van. Jó volt eljönni, és nem csak a telefonon lógni, így most barátkozunk, beszélgetünk és buli volt.”

A szemétgyűjtésen kívül festettek is a fiatalok, a hídon lévő korlát újult meg. Bozsik Árpád, szervező: „Az ötlet a szelektív hulladékgyűjtésnek a problémájából ered. Azt szeretnénk elérni, hogy a falun belül mindenki szelektíven gyűjtse a hulladékot, és ezáltal védje a környezetet.”

Az eseményen a szervezők az összefogás fontosságát is hangsúlyozták. Ercsi Hargita, idegenforgalommal, beruházásokkal és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tag, Szabadka VT: „Kitalálták, hogy ezt a részt, itt a Csikért meg fogják tisztítani, aminek mindannyian nagyon örülünk egyébként, hiszen eléggé elhanyagolt mostanság. Nagyon szeretnénk, hogy miután kitisztítják ezt a részt, ezután ez tiszta is maradna, és az emberek továbbra is figyelnének a tisztaságára. Elsősorban a környezetvédelem, másodsorban pedig nem kell elfelejtenünk, hogy a közösségépítés is nagyon fontos mindannyiunk számára, mivel ez fog előre vinni bennünket, hogy összefogjunk mindannyian, és hogy ezt meg tudjuk csinálni közösen.”

Az akcióban résztvevők teát és harapni valót is kaptak a délelőtt folyamán. Az EcoKarma nevű szervezet célja az, hogy az elkövetkező időszakban is hasonló akciókkal hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Forrás: Pannon RTV